s.c.

semmi különös (azaz egy nyers vers)

I.
semmi különös
ülök a fotelban
elõttem az asztalon a gép
balra a telefon
néha hangok bugyognak ki
belõle az apró lyukakon
jobbra mindenféle apróság
a kulcs az iratok és a cigaretta
mögöttük jegyzetek vázlatok
néhány odaejtett sikoly
feketével festett szemek
aztán az asztalon vannak
papírba kötve a szétmálló szabályok
hogy kordában tartsanak mások
meg oda-vissza szótárak
bennük szégyenlõs betûk
hiába keresem a kurva szót
felettem százzal ég a lámpa
lent meg szekrényekbe rejtett
apróságok meg a szemétkosár
és hát itt ülök a fotelban
én
tehát semmi különös 



/ benczes s. gábor /

csend

 
nézem a szürke falon
a festmény virágait
sosem hervadnak el
pedig nem öntözöm
 
a lenémított tévében
szappanopera képei
annak a fekete lánynak
a könnyei igaznak tûnnek
 
az asztalon szétszórva
mindenféle jegyzet versek
meg a bevásárló lista
gyufát kell holnap vennem
 
a hûtõszekrényben
szépen becsomagolt dobozban
az elsõ csók íze
így mindig friss marad
 
csak a csend ne lenne
mit vékony fonalaikkal
a pókok felkötöttek
szobám négy sarkába


/ benczes s. gábor /

töredék

rejtve mindenkitõl
egy szál magammal
kiülök a világ
legkeskenyebb peremére
szeretni a napot
és azt a valamilyen
apró titkot
ami tegnap csak úgy
kiosont és nélküled hagyott.

/ Csurai Zsófi /

vázlat nyolc sorra

tudod ami lehetne
néha jobban fáj
annál ami nincs
és azt hiszem
csupán a hiány gazdagsága
hogy ilyen formában létezel

vajon mindig ennyire nehéz
tudni a holnapot?

/ Csurai Zsófi /

Eggyéválva

Ha ketten együtt, dobogó szívvel lépve,

Lépünk elôre a hajnalodó éjbe,

Ha megyünk tovább, kezedet kézbe fogva,

Fénylô szemekkel, izgalmas holnapokba.

Ha találkozunk és szó még nincs a számon,

Ha gondolataid rögtön kitalálom,

Ha szived dobbanásait hallom, látom,

Akkor Te vagy mindenem, földi menyországom.

/ Scheffer János /

terrakotta

(változás
napok-hetek
nem vagy)
ma megint
a 'bárcsak'-ra gondolok
és feszesen áll bennem
hogy szeretlek
aztán kizökkent
egy hang
egy mozdulat
és újból áthatolhatatlan leszek.

***

körbejárt mondatok sûrûjében
annyira kívántalak
mégsem jutottam közelebb hozzád
nem tudom leszel-e még könnyû
vagy örökre súlyos forradásként
cipellek magamon
(látnod sem szabad
hogyan titkolom léted
ebben az órában is)

/ Csurai Zsófi /

szavak nélkül

minden este lerombollak
és megfogadom
végérvényesen elfelejtelek
reggel mégis ott fekszel
szavak nélkül
csak a szememben
mint valami örvény-õrület

aztán tompa leszek
felkelek

és ugyanúgy csinálok
mindent mint tegnap
viszem tovább
a megszokás lidérceit
ilyenkor fázom
csak kínlódom
és annyira megfakulok
hogy már lélegezni sem bírok
mert állandóan ott vagy
mint egy betolakodó

aztán rájövök
egészen fordítva van

mert sosem kérted
hogy legyek
én pedig mindig
valami ilyennek képzeltem magam
és újra február tizenhatodika van
és az a megbocsájthatatlan örök idõ
belém feszülsz és
lassan hinni kezdem
hogy tényleg van valami
sorsszeru ebben
mert nem lehet véletlen
hogy pont te vagy
az a megmagyarázhatatlan izgalom
ami mindent felborít bennem.

/ Csurai Zsófi /

"... jó lenne összegyúrni a Napot és a többi csillagot a bolygókat a szédült port aztán szétteríteni õket a végtelen ûrben a fekete lyukakat ronggyal betömni és virágokat ültetni a Holdon - neked énekelni - kacagni mint kisgyerek homokot szórni a másik szemébe vagy sóhajtani mint egy öreg ki felállni már nem tud - befesteni egyenként a hajszálaidat - a fák gyökereivel ölelkezni leülni a fûbe a hangyák közé a darazsakkal vitatkozni játszani a bogarakkal a lepkékkel madarakkal - teádat megkeverni - a réztáblákat az omló falon fényesre simítani s az utcakövekbõl deszkákból kerítések lándzsáiból felépíteni a sárkányok lebegõ kastélyait - most miért nézel így rám - az erkélyeket vállunkkal megtartani a vonatablakból kidugni fejünket a széllel együtt lépegetni szánkban öblögetni a szavakat a színes betûket és összekeverni õket kõbe vésni újra és átadni az unokáknak a tülekedõkre mosolyogni a zászlókat letámasztani a sarokba leírni a vágyakat illatos papírra újságok szélére és a szemekbe nézni végre - fogd meg a kezem - meztelen testünkön megkeresni a hegeket a csókok illatát és eltakarni a vesszõk nyomát aranyláncokat fûzni forduló nyakad köré megölelni megölelni és nézni ahogy hiábavaló copfokat fonsz szélfútta hajadból és remélni hogy rám gondolsz - gyere hallgassunk zenét míg mindent megálmodunk..."

Ködös esték

Írta: gyémánt

A hajnal mindig úgy jön,
hogy benne vagy,
s ömlik a fény,
mint szép álmokban
az árva képzelet

Nem téphet el a szél,
felém nyújthatod két kezed

Halvány holdfényként
körém fonhatod

Óhajod szerint
vágyakkal telten
aranyló két karod

A nappal simogat

Benne találom
megvetett lombod,
ringató árnyadat

Dallamtól dobbanó szíved
gyöngyökkel díszített
várkapuján belül
az örök-hit
létének ifjú fája sarjad

Mert a hajnal mindig úgy jön,
hogy benne vagy

Ömlik a fény, mint
szép álmokban az árva képzelet

Csak a borongós,
ködös estéktõl tartok,
tündöklõ csillagom
-/el ne veszítselek/-

Õszcsend

Írta: gyémánt

Hajnalhasadtán
szép álmokban talán
még
a csend paplanán
lebeg a város

Csak a folyó, a dolgos
mos
medre mélyén
remény-vizében
apró kavicsokat

Majd
a kelet hegyének
vörös szárnya alatt

szólal meg bennem
a dícsérõ hang

Szép vagy újra
frissen
ébredõ õszi Nap

Kör-körös arcod
aranyló fényét

mely
az est-oltotta gyertyám
lángját élesztette

köszönöm, hogy
újra elém hoztad

” Ha mosoly önt el téged, mint tengerpartot a dagály - fertõzd meg a világot, hadd terjedjen a ragály!”

A lehetõség megragadására a legalkalmasabb hely itt van,pontosan itt...
A legalkalmasabb idõ pedig most van,pontosan most...
Ha nem tudod hogy kezdj neki jól,kezdj neki rosszul,de kezdj neki!
Ha egy dolog ér valamit ebben az életben,azt mindíg nehéz megcsinálni.Egy nehéz és bonyolult feladat megoldásának útja pedig az,hogy nekilátunk.
Nem várunk.
Nekilátunk-valahogy,ahogy éppen tudjuk csinálni.
Mert a tanulás útja az,hogy próbálkozunk.
Az élet mesterség,nem pedig tudomány.Elsajátításához gyakorlat,türelem és állhatatosság kell, az hogy újból és újból elõlrõl kezdjük a dolgokat.A világon senki sem tanulhatja meg hogyan kell csinálni valamit,csak ha csinálja!

/ Frank Crane /

Nevetésed vidámmá tesz,
bánatod megkönnyeztet.
Haragodat csitítanám,
Fájdalmadat simítanám.
Ha akarod meghallgatlak,
ha szeretnéd békén hagylak.

De ha már kevés vagyok, s nem kellek,
add tudtomra - szó nélkül elmegyek
- mert a barátod vagyok.

/ Víg Éva: A barátod vagyok /

" A szerelmet én nem álmodom, mert teljes valómmal és minden percének izgalmával vágyom, nem kell a szerelem, ami az „örökké” ígéretén tovább nem lát, nem kívánom a habkönnyû rózsaszín fellegek vakságát, nem akarom, hogy megkíméljen az Élet, a Sorsom elébe vígan szaladok, ha mást nem tehetek...mert másként nem szerethetek, csak ha közben hevétõl porrá égek..."

Mellõled

Most látható hangok játszank a hallható fénnyel
S a nappalinkban nyaraló téllel koccintok én

Gyenge szóvicc az élet, harsog keserûn, erre én meg
Nagy zöld mosollyal rólad mesélek, kicsi hibám
Elgereblyéztem rég a múltunk bizarr fekhelyét
Nincs már ott virág, így a hiány emlékeztet rád

De most még látható hangok játszanak a hallható fénnyel
S a nappalinkban nyaraló téllel koccintok én

Ó, hát simán kibírom, majd ugyanaz, csak más néven írom
És tudod, kívánom, hogy mocskosul marjon, ha kellenék

Úgy tiszta az idõ, a pokol is jól kivehetõ
Ha a romjaimra állsz, úgy biztos, elég mélyre látsz

De most még látható hangok játszanak a hallható fénnyel
S a nappalinkban nyaraló téllel koccintok én

/ Török-Zselenszky Tamás /

" Azt hiszem, mind olyan embereket keresünk, akik képesek megérteni minket, akikre ha ránézünk, olyan, mintha tükörbe pillantanánk; akikkel bárhol együtt lenni olyan, mintha otthon-lennénk. Otthon a világban. A megértés pedig nem szavakban gyökerezik, hanem a tettekben; amikor valaki “ugyanarra a konok áramlatra rezdül” ahogy a költõ mondaná, vagy akivel egymásra rímelhetünk. S a rím két felének azonossága és különbözõsége az, ami a boldogság eredõje. Két ilyen helyzetben álló ember lelke összefonódik, jelenük, de fõleg múltjuk összefolyik, s mert “hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”, és mert a másikban rólunk élõ kép ugyanúgy meghatároz minket, mint magunkról alkotott gondolatszálaink, nos ezért nem akarunk soha elengedni senkit. Nem is attól félünk, hogy elveszítjük, hanem hogy általa elvész magunkból mindaz, ami az idõk alatt összeolvadt. Önzõ módon saját múltunkhoz ragaszkodunk igazából. S néha oly bolondok vagyunk, hogy elhisszük, hogy a világ alaptermészete szerint való, hogy tiszta földbõl egészséges hajtás születik, s hogy az ember természete azonos ezzel. S ha az elõbbi igaz is, az utóbbi semmiképp: az ember természete logikátlan. Hogyan is akarhatnálak megérteni téged, s te engem, ha igazán önmagunkat sem értjük. S honnét a vágy, mely a megértést ûzi, követeli? Mennyivel könnyebb lenne enélkül, mennyivel könnyebb."

Valahol Európában : A zene az kell

Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel.
a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó,
de egy ismerõs hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!

A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el.
Ha van elég szív, az sokat segít, bár úgysem adjuk fel.
Köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás.
De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt nem csinál hajnalig,
ebben egyformák!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erõs, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettõl igaz, a dal csak így lesz szép!

Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nõ fel.
de van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettõl igaz, s a dal csak így lesz szép!