Sohonyai Attila - A voltaknak
Elengedtelek titeket.
Nem fáj, sose fájt.
Menjetek világnak büszkén,
s legyetek nélkülem ismét porrá.
Én maradok, és maradni is fogok.
Bár koptattátok hegycsúcsom elegen,
még mindig a legmagasabb vagyok.
Talán nélkületek, talán miattatok.
Egy vagyok, egész.
Nem kelletek immár nékem,
lehetne torkotokban bármilyen ének,
nem kell másból fél, hogy én is
mással csak fél lehessek.
Már látható minden mi eddig
ennyire vakon tapogatott,
s nélkülözésetek miatt vagyok,
az egyetlennek, a legjobb.
S köszönöm, köszönöm nektek,
hogy e sok harcot elkezdhettem,
sebektől verten, de fejet felemelten,
múlt idő lehettek dicső jelenemben;
értetek haltam, nélkületek élek.
Sohonyai Attila - Ha beléd esek
Ha megtörténik,
ott ne legyek.
Mikor már beszélik,
legyek süket.
Mikor az utcán elhaladva lépteidre
utcafetrengőn sóvárgok,
le ne hajolj értem,
mert nyomban beléd halok.
...azért nem jó, ha beléd esek,
mert fontosabb leszel,
mint ahogyan a többiben hittem,
és ez elsőre szép lehet,
de valójában borzalmas.
Hisz ha úgy, akkor tisztellek,
és ezt újra meg kell tanuljam.
Sok-először esetlen leszek,
és én annyira utálom a változásokat.
Nevetni fogok, mert nevetsz,
és majd minden hülyeségre rávehetsz,
...újra megtudom, mi a szeretet,
amitől annyira, de annyira félek.
Hisz ha velem vagy......
lesz egy igazi kincsem.
De értéket nem kap, csak az,
akit ugyanúgy féltenek.
És ez oly nagy,
az eddigi kevéshez képest.
Ha beléd esek,
legyen ez olyan kút,
miből ki nem mászhatok:
Úgy szeress,
hogy vegyem tudomásul,
néküled megfulladok...
“...talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,
Ki helyettem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Néha magam sem tudom, hogy dadogni könnyebb,
Vagy titkolni kényelmesebb
Hogy mi lakik mélyen a szívemben....”
(Zorán- dalszöveg részlet)
ÚGY SZERETNÉLEK SZERETNI...
- P. C. Brenson -
Úgy várom,
hogy egyszer várhassalak,
s fussanak szét az árnyak,
hogy sugárzó mosolyoddal
felém lépkedve,
kibontott karral láthassalak
Úgy ölelném egyszer
az ölelésedet,
pezsgőbuborékként hagynánk el a földet,
s a csillagok felett
szederjés bőrödre húzhatnád
meleget árasztó, lihegve lebbenő rezdülésemet
Úgy mennék egyszer érted,
hogy az örökbe menjek veled,
s úgy bújnék puha testedhez,
ahogyan a véges időben
talán nem is lehet
Egyszer
úgy szeretnélek szeretni,
hogy csókoló ajkam lenne
pőre nyakad éji éke,
s a természettől természetessé válna
a hullámhabok ágyán hagyott nyomainknak
ölelkező mezítelensége...
