legszebbek a hallgató szavak
az elpattanó csendbimbók nyelvemen
a titkok lassú születése
a fényektõl párás reggelen
és az is szép
ahogy forrón lezúdul a dél
árnyék harangozik
nyomában fölhasad a csend
s a délutánidõ apró kis szavakat ejt
szíveink mögé
aztán lágyan ruhát bont az est
és a meztelen égen szép a hold is
ahogy kezünk kereken símogat
valami megnevezhetetlen torokszorító hangokat
egymás testérõl át meg át
legszebben szólítva a csöndekbe rejtett éjszakát
/ HS /
Éppen hét szeretõm van.
Csontos vállú, kicsit lófejû, házsártos az elsõ. Bármit csinálok, nem jó neki, dolgozni zavar, és fenyegetõzik, hogy majd meglátom, nem lesz belõlem semmi.
A második picike, kerek, sok gyereket akar, és ha csak teheti, mosolyog. Nagyon szépen énekel – és szeret meg tud is énekelni.
Lengeteg, soványka a harmadik. De csupa bûbáj. Szépen szeretne élni. Még sohasem hazudott. Engem is biztat, hogy sohase hazudjak. S azt mondja, nem kunszt úgy nem hazudni, ha nem mond az ember semmit.
A negyedik igazi szépség. Vagyis hogy inkább ráillik, hogy bomba jó nõ. Ringó csípõvel jár, mórikálja magát. Szeret inni, enni, táncolni. Rángat bárba, mulatóba. A kocsmát se veti meg. De sohasem részeg. Gyöngyözõ nagyokat kacag a szenesemberek között. Tele van szeretettel. A szenesemberek vele mosolyognak.
Az ötödik szótlan, fekete, szorgos. Rendbe rak mindent körülöttem, bízik benne, hogy mire újra jön, nem leszek piszkos, nem lesz loboncos a hajam, és a cipõm is tükrösen ragyog. Hisz tántoríthatatlanul. Szomorú, összeérõ szemöldökû, attikai özvegy.
Ledér a hatodik. Csak utazna, heverne, táncikálna. Moziból ki, moziba be. De azért szereti a madarakat is. Ha virágzanak a fák, órák hosszat ücsörög a kertben. Biztat, hogy szívjam tele magam fénnyel. Hogy röpködjek, éppen csak lábujjheggyel érintve a földet.
A hetedik mindig feketében jár. Sose láttam mosolyogni. Mindig befelé figyel, a lelkemmel foglalkozik. Óv és tanít. Arra biztat, hogy szeressem õket – mind a hét szeretõmet.
De én megcsalom mind a hetet.
Nem dolgozom az elsõnek, nem mosolygok a másodikkal, hazudok a harmadiknak, a negyedikkel részegre iszom magam, az ötödik sose talál rendben, a hatodik nem tudja megszerettetni velem a virágokat, a hetedik meg hiába mondja, hogy szeressem õket.
A csontvállút úgy hívják, Hétfõ, a mosolygóst Keddnek, a lengeteg a Szerda, a buja a Csütörtök, az attikai a Péntek, a ledér a Szombat. A sosem mosolygó az a Vasárnap.
Hej, ha egyszer õk csalnak meg engem!
(Lázár Ervin: Hét szeretõm)
Ladányi Mihály: Egyetlen szó
Naponta meghalok egyetlen szó után.
Akár a telihold, reámdõl és ragyog.
Varázslat ez. Nincsen kívüle más szavam.
Egyetlen szó. Hallom jól itt belül,
tisztán és pontosan. Ezért szenvedek így.
Mást szerelme, bajok éles kartácsai
vernek, s görnyed belé. Testvérem õ nekem,
hiszen mindenkinek egy szép testrõl beszél,
minden hasonlít rá, de mégsem ugyanaz.
Eszébe jut, ha jár, eszébe jut, ha ül,
tehetetlen vele, ezért lerészegül,
mert részegebb, ha csak rágondol józanul,
mert részegebb, ha csak így van együtt vele.
Annyira kívánja, hogy szinte már övé,
és mégsem az övé, s ebbe õrül bele.
Esõre vágyik a szívem
Írta: smeridon
Esõre vágyik a szívem,
oly üres bennem minden,
de az esõt adó fellegek
csak hitegetnek,
és nem jön az éltetõ,
friss esõ, mely lemosná
poros szívem szürke arcát
s szemeimrõl a hályogot, hogy
újra lássam a másikban a jót.
Mosson el bennem minden gátat,
mely a szeretet útjában állhat!
Pusztító vihar tépje, marcangolja szívem
míg tisztára nem mosta bûnös létem,
hogy majd a nap újra szépnek lásson
és az igaz hit fényét tükrözzem
e közönnyel teli világban!
Rácz Sándor: Fontos hogy mindig
Fontos hogy mindig jóindulattal
Gondolj rám meg az is
Hogy játsszunk néha:
Játsszuk azt hogy te
Vagy a vak és én
Vagyok a néma
Mindig elérhetõ légy
100 éve ismerlek
Vagy csak tegnap óta
Öltöztesd át hangulatom ha
A rosszkedv
Rongyait hordja
OLÁH ANDRÁS
lehet-e
lehet-e újrakezdeni...
a tilalom és a véletlenek
borzongató örvényén átkelve
semmivé szûkíteni a teret
egyensúlyozni tekintetedáztatta
tegnapok között fekete kabátban
sértõdékenyen
s eljutni oda ahol te vagy
az utolsó - az egyetlen
Hirdetés
Eladom egy napomat, úgy ahogy van,
s adom külön is minden részét.
És a rohanó percek olcsón kaphatók.
Eladom egy dalomat, úgy ahogy van,
s vele adok néhány érzést,
ami soha többé nem pótolható.
És ha senkinek se kell, ha senki nem felel,
addig játszom el, míg szól.
Eladom az idõm egy életen át,
bár az életet ingyen kaptam.
Senki nem adott hozzá ingyen semmi mást.
Eladom az agyam, s a szívemet is,
amíg benne van minden hangban.
S közben eladom már a végsõ búcsúzást.
Talán senki nem jön el, senkinek se kell,
hát addig játszom el, míg szól.
(Senkinek se kell…)
De ha senkinek se kell, ha senki nem felel,
hát addig játszom el, míg szól.
(Sztevanovity Dusán)
*** kiadó a szívem...
Paudits Zoltán
Kereslek
Nagy a csönd szívemben,
sosem hallott némaság,
halk szellõ kereng,
mozdul egy-egy ág.
A fehérre meszelt ég alatt
elvesztek a csillagok,
kereslek téged is,
hiába, nem vagy ott.
Egyed Emese: Memoriale
mert nem kérdezted, hogy vagyok,
hogy megy sorom az erdõn innen,
merre fordulnak álmaim,
van-e béke, ami segítsen,
ötlet, játék, ami feloldjon
vas vizek kútjai között;
nem firtattad, mi nõ a kertben,
mi fogy a polcon, mi a szívben:
kisarjadt bennem a harag,
hogy méltatlanul vártalak,
hogy elsiettem a jövendõt,
mint horgonyvetést a hajó,
hogy lombját vesztett percet erdõt
faggathatnék, de mire jó,
de mire, de kire, hová –
nem kérdezlek, te sem kérdeztél.
Elindultál karom közül,
és lám a szóvivõ szél megtér,
a bú hegye egeret szül,
a bú forrása szökni próbál –
visszanéztél a fordulónál,
mire gondoltál, mire nem?
(Csönd gyûl felmagzó füveken,
kérdések kalászai érnek,
küldöm a holdat, ha eléred,
ha megérted... Vitorla vásik
jó kikötõk jó fároszáig.)
Te nagyon messze vagy, és én mégis azt hiszem, tudok mindent rólad. Hogy mi az, amit tudok? Amit feltételezek, hogy ezt a lépést másképp nem, csak így léphetted. Mint a sakkjátékos, aki a saját logikája szerint várja partnerétõl a lépést,én rólad csak a saját fejemmel tudok gondolkodni, hogy azt teszed, amit én tennék, ha a helyedben lennék. Ha ott lennék ahol Te vagy, ha azt érezném, amit Te érzel, ha azt gondolnám, amit Te gondolsz, ha én lennék a Te. Amikor én úgy írok neked, mint ki ismeri a lépéseidet, a gondolataidat, akkor a saját képzelt lépésemet írom, ha valamirõl azt gondolom neked fáj valami, az, az, ami nekem fájna, ha azt hiszem, örülsz valaminek, az, az, aminek én is örülnék. Csak Te tudhatod, hol vagyok az igazságtól, csak Te tudhatod, hogy egy-e az érzésünk, hogy egy-e a gondolatunk, hogy egyek vagyunk-e.
