s.c.

Egyed Emese: Memoriale


mert nem kérdezted, hogy vagyok,
hogy megy sorom az erdõn innen,
merre fordulnak álmaim,
van-e béke, ami segítsen,
ötlet, játék, ami feloldjon
vas vizek kútjai között;

nem firtattad, mi nõ a kertben,
mi fogy a polcon, mi a szívben:
kisarjadt bennem a harag,
hogy méltatlanul vártalak,
hogy elsiettem a jövendõt,
mint horgonyvetést a hajó,
hogy lombját vesztett percet erdõt
faggathatnék, de mire jó,
de mire, de kire, hová –

nem kérdezlek, te sem kérdeztél.
Elindultál karom közül,
és lám a szóvivõ szél megtér,
a bú hegye egeret szül,
a bú forrása szökni próbál –

visszanéztél a fordulónál,
mire gondoltál, mire nem?

(Csönd gyûl felmagzó füveken,
kérdések kalászai érnek,
küldöm a holdat, ha eléred,
ha megérted... Vitorla vásik
jó kikötõk jó fároszáig.)