Verssorok
Egy sor arról hogy mennyire szeretlek.
Két sor arról hogy ha vicces vagy,
én biz kinevetlek.
Három sor arról hogy tudom
összes titkod,
hiszen ismerlek.
Négy sor arról hogy érzem
a valód, tudom
erőd s gyengéd,
előlem nem rejted.
Öt sor arról hogy minden angyal
belőled merít, neked jelent,
hozzád méri önmagát,
szárnyakat keresnek,
de csak egy embert lelnek benned.
Hát, emiatt van hogy ennyire szeretlek.
/ Göncző István /
Harmóniában
Liliomnak lágy szirmán ringatózok én,
tó tükrében meg-meg csillan az éledő napfény.
Gyönge karom pihen alélt testemnél,
ártatlan szívem csak csodál, s remél.
Érzem, a hűs szellő megpihen mellettem,
rózsaszínű ruhát ölt egy felhő felettem.
Csábos mosolyát hinti le rám a bájos napsugár,
kecses füzek sorakoznak, testük oly sudár.
Elvegyülök az üde tájnak csendes nyugalmában,
s szívem ringatózik tovább csupa békében és harmóniában.
/ Botta Andrea /
Szo szo az utóbbi időben többféle hírt is kaptam,bombáztak vegyesen jóval is és rosszal is. A rossz hír az volt,hogy visszamondták az utat,mivel nem volt elég a létszám,így hát sajnos nem megyünk Velencébe,és bár elég sokat agyaltunk,hogy hogyan is lehetne esetleg másképp mondjuk egyénileg leutazni,mivel végülis nincs olyan messze,közbeszólt a másik hír ami számomra jó,persze gyökeresen változtatna sok mindenen.Ez nem igazán publikus,ezért nem is írnék róla,de mindenképpen pozitív irányba terelné az életem.
A tegnapi buli pedig hatalmas volt,jólesik néha kikapcsolni egy picit,bolondozni rég nem látott barátokkal..talán többször kellene.Még másnaposan is olyan hangulatom van,hogy átölelném a Világot... :)
...és ugye tudjátok, hogy a nyúl a bokorban,bőrkabátban.. :D
" Még nem tudom mi lesz holnap, de ne menekülj. Benned is hangok szólnak, ne játsz szerepet, ne akarj más lenni mi vagy, ez ellen nem lehet semmit tenni. Ne játszd újra és újra mi volt, minden tévedésed. Sok ezernyi szikra, miből keletkezett az élet.
Még nem tudom mi lesz holnap, tán keresztfák csupán. Ami ma van az az élet a sok halál után. Még nem tudom mi lesz holnap, de ne fáradj el szeretni, felrepülni újra oda ahová a keveseket szellemek repítik. A gondolat, a szó talán elérhet majd hozzád, de legyél ott az állomáson, ne késd le a vonatot, mit vártál.
Még nem tudom mi lesz holnap, de az utak összeérnek, ami fájt, ami zavar volt darabja az egésznek. Aki túl van már mindenen az keveset remélhet, de az a teljes, a kimondhatatlan lényeg.
Még nem tudom mi lesz holnap, de akkor gyere hozzám, ha átléptél a küszöbön, a határon, mit magadnak szabtál. Találsz ott egy embert, ki te is vagy, meg én is, ki zárt mint a börtön, de szűk ablakán kiláthatsz az égig."
Szorongat az elmúlás
Egy szorongó érzés lelkembe csapódott,
Mint nyugodt tó tükrére a lelőtt madár,
Torzképpé maszatolva a felhő fodrot,
Hol biztos léptekkel sétál felé a halál.
A rettenet űzi minden gondolatom,
Rétisasként csap le lényem síkján
Nincs bokor, hová létem bújtathatom,
Vérem csillan rám záródó karmán.
Fény dereng az ég távoli szögletén
Apró arcot fest elém a remény,
Véremből alkotott isteni teremtmény
Arca rám nevet, s élek benne tovább, én.
/ Tóth János /
Szótlanul belehalok
Magányba menekülök, ha valaki bánt
Lelkem kapuját szótlanság rácsozza be,
Ha kínzó fájdalom szívemen barázdát szánt,
S bánat magját szórja a sors két kézzel bele,
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én bántani, senkit nem akarok.
Élek, sodor a szél már nincsenek színek
Nyitom egyre a holnapok szürke sorát,
Örülnöm lassan szinte már nincs minek,
Már nem látom a Nyár ragyogó mosolyát.
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én senkit, semmit nem akarok.
Múltba vágyó lelkem a jelen keresztjén feszül,
Már ma rám omlik a közelgő rettegett jövő,
A sötét gondolat terhes s fekete képeket szül,
Az életösztön csak áll hallgatag, semmit tevő.
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én már élni, élni sem akarok.
/ Tóth János /
" ostromolj világ, ostromolj bátran köröttem élsz földre borulj, ember, borulj elé, hátha Mert úgyis érted...
legalább gyáva ne légy
de míg szívem virágzik
addig a szavam elég
hogy visszaverjelek
és magamban elrendezzem
szeszélyes létezésedet
mégis magammal harcolok
szirmaim sorra rajtad érnek talajt
az elhullajtott indokok
és csak a születni - élni - halni miért
ragadtak itt, ragadnak itt
de magamra vessek, mert én voltam, ki kért
ám csak azután, hogy kapott
lelkem szomjú kíváncsisága
hisz világra jön az is, aki halott
és csak látszatra különb a többi is
szomjuk olcsó lével oltható ige
hiszen beléd ivódtak mind
miként elhullajtott szirmaim lázadó hite
egy szem lehetsz a fogaskerekén
csak fordulni bírj majd égő gyomorral
ám ha bírsz, hát fordulj énfelém
és tiporj el, ha már hervadok
tiporj el, de szemembe nézz
így tanulj egy kis alázatot "
A fájdalom kelyhe
A vihar szele elcsitult a dörgés távoli suttogás csupán,
A földön halott falevelek, az égen pazar szivárvány.
Törött ágak között a kék madár még emeli fejét,
Majd lassan behunyja végleg csillogó szemét.
Gyönyörű álmok haltak e pusztító csatában
Égről zuhantak, merülnek a pocsolyában.
A múló nap fénye vöröslő vér a vízen
Arcán felhő, mint tapasz a seben.
Fájdalom kúszik, s tekeredik
Az Élet s a Nap feketedik,
És ráborult a sötét este
A tájra s a szívemre.
Fénytelen éjszakát a némaság öltözteti gyászba
A bánat cseperedik, s szökik magas szárba
Majd kinyílik a fájdalom iszonyú kelyhe
Minden szirom tőrdöfés a szívembe.
És lett az élet sírgödör
Mely temet, folyt s gyötör.
Minden nap földet dob reám
De nem szólok, szorítom a szám.
Hangtalan fájdalom s a néma szerelem
Fogják egymás kezét, összetört szívemen
Gyönyörű érzés, rettenetes kínkoszorúval fedve
Apró késpengék száguldanak véremen a hajszál erekbe.
/ Tóth János /
A türelemről
Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert idõnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bûvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderbõl nem tud az alkotó mûveket elõhúzni. Nemcsak a lángész: türelem maga a mû is türelem, az organikus fejlõdés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtõ titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó.
(Márai Sándor: Füveskönyv)
Mert befolyásolni valakit annyi, mint odaadni neki tulajdon lelkünket.
Az illető nem természetes gondolatait gondolja, és nem is természetes szenvedélytől lángol. Erényei nem az ő erényei. Bűneit, ha vannak bűnök, csak kölcsön kapta. Visszhangja lesz valaki más zenéjének, egy szerep színésze, melyet nem az ő számára írtak. Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat.
/Oscar Wilde/
...csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: "Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség....
/Márai Sándor/
Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmed. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.
/Virgil Thomson/
Ez a vonat már elment..vagyis lekopott..azóta mindenki ezt keresi rajtam.Szép emlékek a Művészetek Völgyében eltöltött pár napról 2007-ben,természetesen az ötletet is ez adta,és a fiúk nagyon kreatívak voltak,könnyedén rávettek...utána már stoppolni se volt nehéz... :D
"..A vonat nem vár.."
