Szótlanul belehalok
Magányba menekülök, ha valaki bánt
Lelkem kapuját szótlanság rácsozza be,
Ha kínzó fájdalom szívemen barázdát szánt,
S bánat magját szórja a sors két kézzel bele,
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én bántani, senkit nem akarok.
Élek, sodor a szél már nincsenek színek
Nyitom egyre a holnapok szürke sorát,
Örülnöm lassan szinte már nincs minek,
Már nem látom a Nyár ragyogó mosolyát.
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én senkit, semmit nem akarok.
Múltba vágyó lelkem a jelen keresztjén feszül,
Már ma rám omlik a közelgő rettegett jövő,
A sötét gondolat terhes s fekete képeket szül,
Az életösztön csak áll hallgatag, semmit tevő.
...
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én már élni, élni sem akarok.
/ Tóth János /
