Hazudtak a szavaid... de ajkad égető nyomot járt be. Ujjaid éhséget keltettek, maguk is éhesen kóboroltak. (...) Hagyni vagy akarni... nem ugyanaz. Jönni és maradni - egy olyan ki nem mondott válasz, amihez sosem kell kérdezni. (...) Görbe az út amin jöttél, de a szíved hozott - így egyengetett simává... egy lopott szándékot.
...sosem tudom: én vagyok a tolvaj, mert elveszem vagy te, amiért nekem akarod adni... és én elfogadom. Vagy egyszerűen csak éljük meg, és ne érdekeljen honnan jön, ha emiatt öltözik arany ruhájába bennünk a boldogság?..
A szív nem hazudik: hát mi még sosem hazudtunk egymásnak. Kikezdhetetlen logika.
...annyira akartad. A lelkem puhán simult az egyenetlenségeidbe, kitöltve azokat. Láttam a döbbeneted, a megrendülésed: tökéletesen illeszkedtünk. Szemedben úgy izzott fel a vágy, úgy zsongott benned minden utánam, ahogy alkoholista indul kényszeresen, bármit feláldozva az újabb üvegért, hogy torkát égesse fel az a korty, a megkönnyebbülés illúziója, vele a mámor. (...)
...mintha mágnes lett volna közöttünk. (...) Tágra zárt szemekkel, nyitott szívvel feküdtél mellettem. Csodavárón, áhitattal simítottad bőröm, ami borzongva és forrón követelt még többet: mindent elvett és mindent neked adott.
Kiegészülés. A benne levő kielégülést keresi és hajszolja mindenki újra és újra. És megy, mert nem akarja beérni morzsákkal se a test, se a lélek. (...) Az ember természete nem változik: szokásrendszerei mintája követhető, megjósolható. (Valószínűsíthető, hogy a tieid se változtak.) Aki mellékutakon jár, azért teszi, mert a hiányai, a repedései, mint mozaikok, keresik valakiben a hozzá tartozó egyezőségeket. Azt gondolná más, hogy ez a hazugság (...) de néha az igazság... álarcot ölt.
...a szíved táncolt miattam, és a lelked a lelkemhez simult bizalommal. Mondhatnánk, hogy játszottunk. Játszottál... de nem velem. Amikor elmentél, attól a perctől lettél nem igazi, és csupa megalkuvás.
...néha, amikor alkut kötünk, a szívünket másnál hagyjuk. Én is megkötöttem a magamét egyszer... valaki mással. Minden nap fizettem egy boldogtalan élet árát, ami megtörte a lelkem. És mentem... valakihez, akivel azt éreztem az a sok teher, a láncok, nem szorítják satuba az elmém és a szívem.
Ezért nyilvánvaló számomra a tiéd, bármit mondj is: a féligazságok között öreg róka vagyok.
Egykor naivan azt hittem minden fekete és fehér. Ma tudom: árnyékok miatt látszik valójában a fény. (...) Az örökké egy szépen csomagolt semmi, ha nem vagyunk benne egészen. Te nem vagy ott, mert itt vagy bennem.
...az idő kérlelhetetlenül megmutatja nekem, neked, másnak: mindig a tökéletes kiegészülést keressük és megyünk, amíg a szívünk és a lelkünk egyszerre fel nem sóhajt bennünk valakiért.
...még találkozunk (...) egymásban felejtett visszhangok vagyunk.
/részlet: egy magánlevélből/
Adriana D. S. Skinner
...sosem tudom: én vagyok a tolvaj, mert elveszem vagy te, amiért nekem akarod adni... és én elfogadom. Vagy egyszerűen csak éljük meg, és ne érdekeljen honnan jön, ha emiatt öltözik arany ruhájába bennünk a boldogság?..
A szív nem hazudik: hát mi még sosem hazudtunk egymásnak. Kikezdhetetlen logika.
...annyira akartad. A lelkem puhán simult az egyenetlenségeidbe, kitöltve azokat. Láttam a döbbeneted, a megrendülésed: tökéletesen illeszkedtünk. Szemedben úgy izzott fel a vágy, úgy zsongott benned minden utánam, ahogy alkoholista indul kényszeresen, bármit feláldozva az újabb üvegért, hogy torkát égesse fel az a korty, a megkönnyebbülés illúziója, vele a mámor. (...)
...mintha mágnes lett volna közöttünk. (...) Tágra zárt szemekkel, nyitott szívvel feküdtél mellettem. Csodavárón, áhitattal simítottad bőröm, ami borzongva és forrón követelt még többet: mindent elvett és mindent neked adott.
Kiegészülés. A benne levő kielégülést keresi és hajszolja mindenki újra és újra. És megy, mert nem akarja beérni morzsákkal se a test, se a lélek. (...) Az ember természete nem változik: szokásrendszerei mintája követhető, megjósolható. (Valószínűsíthető, hogy a tieid se változtak.) Aki mellékutakon jár, azért teszi, mert a hiányai, a repedései, mint mozaikok, keresik valakiben a hozzá tartozó egyezőségeket. Azt gondolná más, hogy ez a hazugság (...) de néha az igazság... álarcot ölt.
...a szíved táncolt miattam, és a lelked a lelkemhez simult bizalommal. Mondhatnánk, hogy játszottunk. Játszottál... de nem velem. Amikor elmentél, attól a perctől lettél nem igazi, és csupa megalkuvás.
...néha, amikor alkut kötünk, a szívünket másnál hagyjuk. Én is megkötöttem a magamét egyszer... valaki mással. Minden nap fizettem egy boldogtalan élet árát, ami megtörte a lelkem. És mentem... valakihez, akivel azt éreztem az a sok teher, a láncok, nem szorítják satuba az elmém és a szívem.
Ezért nyilvánvaló számomra a tiéd, bármit mondj is: a féligazságok között öreg róka vagyok.
Egykor naivan azt hittem minden fekete és fehér. Ma tudom: árnyékok miatt látszik valójában a fény. (...) Az örökké egy szépen csomagolt semmi, ha nem vagyunk benne egészen. Te nem vagy ott, mert itt vagy bennem.
...az idő kérlelhetetlenül megmutatja nekem, neked, másnak: mindig a tökéletes kiegészülést keressük és megyünk, amíg a szívünk és a lelkünk egyszerre fel nem sóhajt bennünk valakiért.
...még találkozunk (...) egymásban felejtett visszhangok vagyunk.
/részlet: egy magánlevélből/
Adriana D. S. Skinner
