Igazán hiszem, hogy van az a pillanat, amikor mind a ketten egy és ugyanarra gondolunk.
Van valami különös rezgés a levegőben, valami megmagyarázhatatlan lelki érintés fajta, ami csak annak a két embernek adatik meg, akik teljesen egy hullámhosszon égnek.
Gondolatok, érzések és vágyak, vággyal teli várakozások halmaza ez.
Élvezni kell és hálát adni, hogy még létezik, bennünk, nekünk.
Kiss László
Begipszelt kézzel is csak lazán...
Vagyok...
:D
Van olyan hogy tapintat? ""
"Van, amikor a csenddel több választ kapsz, mint pár kérdéssel.
Van, amikor egy tekintetben sokáig elveszel.
Van, hogy egy mosoly az, amibe belefeledkezel.
Van, hogy egy játékos mozdulat, amitől ismét érzel.
Nem tudod, hogy mi ez... Vágy, vonzalom?
Elárulom.
Veled ezen nem gondolkozom!
Csak figyellek a teraszon."
"Hiányzik. Hiányzik az, ami pár évvel ezelőtt volt. Amikor az emberek még időt töltöttek a másikkal. Amikor találkoztak, beszélgettek, együtt voltak.
Amikor nem a telefonját leste mindenki. Amikor nem akart mindenki mindenkit mindig elérni. Amikor még volt jelentősége annak, hogy valakivel megbeszéltél egy találkozást. Amikor vártad azt az időt, amit a másikkal tölthettél.
Ma minden kapcsolat rámegy a virtuális kapcsolatokra. Az emberek nem tudnak bensőséges beszélgetéseket folytatni egymással, mert könnyebb leírni mindent a chaten, a viberen... Azt, hogy mi van bennük... Ott könnyebb hazudni is, hiszen még a szemkontaktus sincs meg. Vagy akár kimenekülni egy beszélgetésből, ha éppen kényes téma jönne szóba.
Tényleg nem lehet megtisztelni a másikat arra az időre, amíg vele vagy, hogy rá fordítod a tekinteted?
Semmi másnak nem kellene fontosabbnak lennie akkor. És senkinek!
Ha már nem tudsz majd vele beszélgetni többet, mert nem lesz rá alkalmad, eszedbe fog jutni az idő, amikor inkább a telefonodat lested?
Nem lenne jobb most látni a másik szemeit, érezni a jelenlétét, megölelni?
Menj innen! Menj és élvezzétek az időt együtt. Mert nem tudhatod, mennyi lehetőséged lesz később rá."
„Vannak fázisok.
Először kíváncsiság. Amikor a másik felkelti az érdeklődésedet. Igazán még nem is tudod, hogy mit szeretnél tőle. Csak kíváncsi vagy.
Aztán jön a testi vágy. A vágy arra, hogy megérintsd, megérintsen. Hogy megcsókold. Hogy megtörténjen.
Megérkezik a lelki vágy. Amikor a lelkére vágysz. Amikor már nem szimplán a testiség hajt az együttlétek alatt, hanem az EGYÜTT. Amikor belemerülsz a lelkébe, és hagyod, hogy ő is belemerüljön a tiédbe. Amikor próbálgatjátok egymást, egymáshoz. És még inkább megszépül.
Megérkezik a nyugalom, amikor biztonságban érzed magad, a másikban.
Aztán jön még egy vágy. A birtoklási. Amikor elfelejted azt, hogy az Ő lénye tesz boldoggá. Birtokolni akarod, bezárod őt, és magadat is. És már nem lüktettek, nem ragyogtok.
Jön a szürkeség. Az idegesség. A kétség. A tehetetlenség.
És a szakadék. Ami ott tátong a 2 lélek között. És már nem tudják legyőzni.
Még mindig nem értem, hogy tud annyira távol kerülni két lélek egymástól, hogy sose találjanak vissza.
Volt, hogy szavak sem kellettek, értették egymást. A végén pedig a szavak hiánya okozza a legnagyobb problémát.
És az utána mégis megérkező szavak.”
Érzés a résen
Nem akartam szeretni, mert tudtam, hogy mivel jár az. Tudtam, hogy ha vége lesz, iszonyatosan fog fájni. Küzdöttem ellene. Azt hittem könnyebb, egyszerűbb lesz. Hogy majd most erős leszek, meg kemény. Ésszel csinálok mindent. Kizárom a szívemet. Úgy nem fog fájni. De ez csak elméletben működik. Akkor még nem halt meg teljesen a szívem. Volt egy kis rés még, ahol bizony beszökött az érzés. És hiába próbáltam a rést bevarrni, az érzés nem távozott. Beköltözött.
Mára már csak a rés maradt, és a még mindig belekapaszkodó érzés, amely próbálja a rés köré újra építeni a szívet. De a szívet már nem érzem. Azért, mert... Magam sem tudom miért. Valami megszűnt. És aki segíteni tudna...
Ahol azt várod, amit nem kaphatsz Ott azt kapod, amit nem vártál.
Már nem várok.
Kiköltözött.
Mindent vitt. Kivéve azt az apró érzést, ott a résen.
Egy Eltévedt Alien
"Átéltem azt is, hogy milyen mások boldogságát csak távolról nézni. Milyen vágyni arra, ami nekem itt és most nem adatik meg. Voltam egymagam akkor is, amikor csak rád lett volna szükségem. Menekültél a csalódás elől és menekültél a boldogság elől. Minden este elalvás előtt végignéztem képzeletem filmjét, emlékeink képkockáit, és az űr, ami bennem tátongott mindig könnyeket csalt a szemembe. Nem haragudtam rád soha egy percig sem, de fájt. Legfőképpen azért fájt, mert tudtam, hogy el vagy veszve valahol a világban. Tudtam, hogy valahol, messze tőlem és mindentől távol, téged is a magány ölel át esténként."
Ezek a csatakos, nyár végi éjszakák, mikor gázolva a réten át, e boszorkányos vegykonyhában egyszerre az élet elemeit érzed: a füstöt és a szénaillatot, az éterpor ózonos ízét, az erjedő és rothadó növényi és állati szövetek páráját, azt a félelmes és vonzó illatot, melynek összege az élet. Csodálatos alkímia ez; gyakorlatához nem kell hegyes süveg, sem lángoló kemencék, sem áthevített görebek. Szagold, ízleld, hunyd be szemed; s bölcsebb leszel, mint az, aki megtalálta a titkos követ.”
(A négy évszak )
Tudod, mennyire lesugárzik rólunk a társunk? Vagy ha nincs, a magányunk? Régóta figyelem ezt a sugárzást. Egy nő, ha jól éli meg a magányát, kifejezetten megszépül. Az anyaságtól is persze, de főleg, ha egy olyan férfi mellett él, akinek a lénye gazdagítja. Egy nőn látszik, milyen "kezekben van". És az asszony hatását is látni a férfin. Lehúzhatja, föl is emelheti a férjét. Például úgy, hogy nem engedi méltatlan dolgokat művelni. Minden, de minden látszik rajtunk! Még az éjszakai szeretkezés minősége is. Ne feledd, hogy a párkapcsolat: alkímia, ahol egymást kölcsönösen átváltoztatjuk.
Egyszerre vagyunk varázslók és elvarázsoltak.
Müller Péter
