Az ember szabadságát önmagának szerzi meg. Bár nem könnyű, mert magának kell meghúznia a vonalakat, hogy mi az a határ, ameddig beenged valakit az életébe, és mik azok az ismeretek, amely alapján kialakul két ember igaz bizalma. A legnagyobb erőt ilyenkor a másikba vetett hit adja. Annak hite, hogy a másik nem él vissza annak bizalmával. Amikor az ember bizalmába fogadja a másikat, akkor valóban hisz annak tisztaságában, s főként az adott szavában. Sokszor teszünk ígéreteket, melyek teljesítése elé az élet számos akadályt gördít, de, ha a másik iránti feltétlen tisztelet bennünk van, akkor azt - ha az ígérettel ellentétesen nem is azonnal -, de a legközelebbi alkalommal a szavunkat betartva teljesítjük annak bizalmát nem eljátszva. Mert az ember újabb és újabb haladékot kaphat, de minden egyes visszaélt haladékkal csorbítja a hitet, melyet belé fektettek. S a történet vége egy hatalmas csalódás lesz, mely visszafordíthatatlan. A bizalommal való visszaéléssel valami mindig megszakad. Elszakad a szál, melynek a neve bizalom, hit. Az a bizalom, amely az egyik legnagyobb ajándék a másiknak, de annak eljátszása a legnagyobb szakadék, amely két ember között tátonghat. Olyan szakadék, mellyel emberi kapcsolat értelmét elveszti, a hit már odavan. S eljut odáig, hogy a másik közelségét sem kívánja.
Hogy miért? Mert már nem bízik.
(Nemesfalvy Réka)
