Reménytelenül
Százszor lemondtam róla, de
Százegyszer jobban szerettem!
Egy tónak száradni kellett volna,
Árhullámként csapdosta szívem.
Míg testet adtál a korlátoknak,
Hitted, hogy nélkülem jobb lehet,
S elmúlást az édes titkainknak,
Múltunk fájdalomként lüktetett.
Most százegyszer mondok le rólad,
És összetöröm minden emléked.
Tengernyi nagysága lett a tónak,
Ezernyi szerelemszilánk a víz felett.
De higyjük, egyszer minden összeforr,
Egy pillanatra megreked a remény...
Utoljára magasba néz a hajóorr,
Majd eltűnik tengerem felszínén.
[Nemes Andrea]
