Nem fáj semmi, semmiér...
Már nem az fáj, hogy te nem,
csak az, hogy senki, senki más
nem vette észre sohasem
felszín alatt a ragyogást.
Ó, az se fáj, á, dehogy,
hogy nap nyugszik, hisz újra kel,
csak az, hogy meleg színe fogy,
s már nem érzem, ha átölel.
Már az se fáj, fogy az év,
hiszen mi elmúlt, nem veled,
csupán csak az, hogy nincs kiért
élni egy másabb életet.
És az se fáj, semmi sincs,
csak megkarcol a lesz-e még,
ha mégis várna némi „kincs”
én itt leszek, ha lesz miért.
Már nem is fáj. Fájt, tudod?
De messze fújta már a szél,
most új év oszt majd új lapot,
és nem fáj semmi, semmiér...
/ Nagy Ilona /
