Enyhe idõs szonett
Te vagy ma még a fény az õszi égen,
a fán akadt levél, ha szélbe libben,
lehullva írt dalom, rövid mesém,
a zöld idõk imája és
szelíd zeném.
A nyár után repülni, ebbe" hittem,
- de lombkupacba söpri majd az Isten,
ki nem jutott a templomán elé -
nos, így... Ne szólj, maradt elég
aranyra réz.
Ha macskaborzoló sötétben ébredsz,
feküdj le újra és öleld a szépet,
lehet, hogy az nem is kevés,
...nem is nehéz.
Örök legyél, ha véget érne minden,
ne bánts nagyon, ha bronzra vált a szívem,
ne szíts vihart, te enyhe tél:
csak az legyél.
/Piro M. Péter/
