Sosem értettem, hová tûnt kezembõl az elsõ hópehely, amit oly boldog mosollyal szorítottam markom meleg mélyébe azon az igazi téli napon...mára tudom, hogy akkor is ott volt a tenyeremben, amikor én nem láttam, mert áttetszõ cseppjei életbarázdáimon pihentek, és ott maradtak mindaddig, ameddig érezni akartam õket...ilyenek az emlékek is...láthatatlan, átalakult valóságcseppek...
/M./