Seres László
Jégfalon át
Jégfalon át
Áthatol a csend a gyöngédségeden,
a megejtõ hit, varázserõ
magához vonz, hogy mindeneddé legyen,
mintha mennybõl bukkannál elõ.
A kéz ad, - hát adj - úgy szeret öt ujja
s lesz mindig, aki viszontszeret,
hogyha a jó a rosszat felülmúlja,
tenyér-melege felékszerez.
Kincsek nélkül akkor is, ha szegény vagy,
szegények közt a legszegényebb,
mit magadból adsz, Isten ajándéka,
rivalda helyett emberséget.
A kinyújtott kéz elég, hogy megérintsd
- a szív ajtót vág a jégfalon -,
míg ég a vágy hogy adhass, ha remény sincs,
nincs remény, hogy visszakaphatod.
