"Az soha sem jó ha kiteszem a lelkem.Ilyenkor nincs a testemben és nincs, ami megvédje."
You can close your eyes to the things you do not want to see, but you can not close your heart to the things you do not want to feel.
Bejo Gábor / Ez marad csak
Nézd, a hajnal jéghideg kezével
tépi ketté álmomat.
Szemembõl elûzve a képet
a színeket, az arcodat.
S a néma csönd, ez marad csak
súlyos emlékkép csupán
bennem reggel ébredéskor
egy túl hosszú éj után.
De szemem lehunyva most is
elõttem az az álom forog
így születnek a papírra vetve
ezek a lopva írt sorok.
"Bármi, amitõl jobban érzed magad, mindig többet vonz oda magából. Most is azt kapod, amit az életedbe vonzottál. A TE döntéseden múlik, hogy el akarod-e fogadni, fel akarod-e használni azt ami jól esik, vagy engeded-e elmenni azt, ami nem esik jól. Találj valamit, ami jól esik, ami rezonál a szíved hullámhosszával."
A boldogság titka (töredék)
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom kis törmelékeit
idézem fel, melyeket kintrõl hoztam
s bennem laknak. Ez mindig felsegít.
/ Faludy György /
Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendõ között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendõbe átvinni érdemes.
/ Wass Albert /
Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (...) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdõdik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölrõl.
/ Alkyoni Papadaki /
Leszáll az este. Szavak keringenek a foszladozó ég alatt,
kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is.
Fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az Idõ.
A keringõ szavak után nyúlok, leírok egyet-kettõt, elmúlik
egy nap. Zúg, zakatol az Idõ. És telik. És múlik.
Aztán megáll.
Ilyenkor végtelenül lelassul minden. Minden másodperc, mint egy
izzadságcsepp, elindul a homlokomon, csillogó ösvényt hagy maga
után, a szemembe csíp, már az arcomon gördül, iszonytatóan lassan
folyik, alig látni, hogy mozog és nem törölhetem le, nem csak
kínoz, végre az államra ér és
lecsöppen.
És azonnal elindul a másik. Lassan, õrült lassan.
Újra eltelik egy nap.
Izzadó hátam a szék támlájához tapad, csöng a telefon,
aztán elhallgat. Megmoccan az Idõ. Lezuhanyozom, az ablakhoz
megyek. Határozottan érzem, hogy megfeszül,
akár egy húr, pengésre készen. Tervezni, kezdek,
térképeket terítek magam elé, számolok. Verset írok,
gitározom, lüktetek. És megremeg és megpendül és
újra zúg, zakatol, cseng-bong az idõ. Hallhatatlan hangja
szétfeszíti a teret, a léleknek zenél.
Megint elmúlt egy nap nélküled.
/ Kovács Ákos /
"Már az a tudat, hogy valaki a közelünkben van és figyel ránk, önmagában már ez is erõssé tesz bennünket."
Pilinszky János - Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kõ
egyenesen és egyértelmûen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsõség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
késõn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
