Azt hiszem, ma megõrült a szél,

kotort, kavart, vitte a mocskokat,

jajongva repült a rozsdamart levél,

s nem találta párját a fák alatt.

Kapaszkodtam én is, magamba tán,

mert sehol sincs a tíz ujj összeér...

Ketten siettek, úgy bújt a lány,

s a férfi szólt. Kedvesem, ne félj!

Ordítanék, de csak repül a sál,

kabátom alatt felsikít a szél,

kócolt hajamba beletúr a fáj...

s könnyként repül tovább a semmiér'.



/ Nagy Ilona /