17 Kettõsség
Írta: tûztáncos

~A jelenre~

Egyszerre állandó és skizoid
Ez a lét, melybe szültél.
Felrúgja rút parancsaid,
Ki a homályban eszmél.

Kettõs életet adott a kettõnek,
De a számadásra nem gondolt.
Az idõ kezei szálakat szõnek,
Megannyi célt, mit véredbe olt.

Te és Én. Ketten egyként,
A tükör két oldalán.
Kettõs lét várja az egyént,
Ha jön a Most, nap nap után.

Az egyik álarcot vesz,
A másik játszik.
Az egyik fogoly lesz,
A másik pompázik.

Mosolyogj csak, mosolyogj!
Belül úgyis összeomlasz.
Vigyázz, el ne szomorodj,
Vagy egészen megbomlasz!

Sakkozz sikeresen!
Csonkolód légy önmagad!
Szerepelj mesterien,
Sovány hazugság szavad.

Gyûlölöd, kit nappal szeretsz,
Undor csillog szemedben.
A Hold elõtt csak igaz lehetsz.
Könny patakzik, felsercen.

Felszisszen a komor égbolt:
Mit mûveltél már megint?
Megtagadnád, mi régen volt?
Felelj a törvények szerint!

Elrejtened önmagadat
Felesleges, sosem kell.
Tárd ki fényes szárnyaidat,
Halld a szót és fülelj!

Nem értesz te soha engem,
Elrejtõznöm sosem kár.
Megóvom majd kincseimet,
Mindent, ami nekem jár.

Beborítasz szárnyaiddal,
Halálszagú éjszaka,
Õrzöl engem dalaiddal,
Nem kísért a fény szaga.

Jeges szívem megkísérted,
Felperzselni nem tudod,
Nem tennék meg semmit érted,
Nem siratnám bánatod.

Én is sírtam, nyomorodtam,
Most már, íme, vak vagyok.
Szókat szóltam, vágyakoztam,
Éltettek a nappalok.

Sivár világ köszöntött rám,
Megcsókolt az ébredés,
Rájöttem, hogy minden érzést
Elnyel majd a feledés.

Szeretni csak felesleges,
Elillan az érzelem.
Érdek lesz csak, öreg-eres,
Megöl majd a félelem.

Rémeket látsz minden sarkon,
Hidegség fut szívedbe,
Letaszíttatsz túl a poklon,
A végtelen, szürke semmibe.