Megjátsszuk a bátrat, az õszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sõt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nõt, a hûséges Hitvest, az odaadó Szeretõt, a gondos Családfõt, és a szeretõ Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amirõl úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tõlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentõl megvédõ sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bõrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni.

/ V. Varga Zoltán /