s.c.

Elválasztó jelek

Piros padok és poros muskátlik, vasútállomás.

A villanybicikli-csendbe ciripelõ kamionok, traktorok.

Süteményen lefolyt puncsmáz az ég és én

Kisújszálláson két mondat között már csak átroboghatok.

Mert ha más nem, a szomszéd szomorúan bûzlõ Suzukijával

kell Karcagra menni tovább, burjánzó kínai boltok, köldök-

szabályos erdõk, hasznos növények, képtelen házak mellett.

A tájat csak akkor beszélhetitek, ha velük küszködtök.

Nem mintha jó volna fent, fityegõ plakátos albérletben,

nem mintha jó volna vásznak elõtti sötétben, széken,

nem mintha jó volna bogaras tömegben vakarózni.

Csak mint belenézni az atomvillanás közepébe.

Ha már tudod, hogy vége.
A sötétben vadak. Démoni valóság.
Egy kiszáradt táj önpusztító szomja.

/ Toróckay András /

"A lelked végtelen. Végtelen magas és végtelen mély. Határtalan múlt van már mögötted, és beláthatatlan jövõ. De élni az Egészet sohasem tudod egyszerre. Az lehetetlen."

"Mennyi mindent el tudunk viselni egymásba kapaszkodva, és milyen magányosak, céltalanok vagyunk, ha nincs egy kéz, amelyik simogat, ha nincs egy szempár, amelyik azt sugározza -a gondok, bajok közepette is-, hogy fontos vagy nekem..."

/ Gabriel Garcia Márquez /

Vallomás

Ennél boldogabban már nem tudlak szeretni,

Hisz minden vágyamat csak reád ölelem.

Aranyszínben játszó titkos gondolatként,

Fénykristályként olvadok hûs tenyereden,

S mikor szenvedélyes szívvel hozzád simulok,

Belenézve lángot izzó értõ két szemedbe,

Az elillanó pillanat is már csak égi fényt ragyog,

A bódítóan magasra szállt fehér fellegekbe.

Gyöngykönnyeim válladra némán pergetem,

Szívmesékkel ébresztelek a holdsütötte tájon,

Hogy álmaimban elvarázsolt régi tündérmesém,

Érzõ, féltõ szívedben még oltalmat találjon.

/ Kun Magdolna /

Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom: szeretlek
Hogy bármikor történhet velem vagy veled valami
Hogy milyen jó hangodat hallani
Arra, hogy milyen nehéz néha õszintének lenni
És milyen könnyû egy szóval megbántottá tenni
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erõnk arra, hogy nevessünk
És mindig kell idõ arra, hogy szeressünk.

/ Õri István /