Vallomás
Ennél boldogabban már nem tudlak szeretni,
Hisz minden vágyamat csak reád ölelem.
Aranyszínben játszó titkos gondolatként,
Fénykristályként olvadok hûs tenyereden,
S mikor szenvedélyes szívvel hozzád simulok,
Belenézve lángot izzó értõ két szemedbe,
Az elillanó pillanat is már csak égi fényt ragyog,
A bódítóan magasra szállt fehér fellegekbe.
Gyöngykönnyeim válladra némán pergetem,
Szívmesékkel ébresztelek a holdsütötte tájon,
Hogy álmaimban elvarázsolt régi tündérmesém,
Érzõ, féltõ szívedben még oltalmat találjon.
/ Kun Magdolna /
