Kavicsok üvegben 5
alig
tudok valamit
az igazán versek
azok a szótlan végigült félórák
amikor
írni akarok
nagyon bánt
ahogy az elsõ szavak
irtózatos vasszerkezetei
körülfogják a pislantások
és lélegzetvételek birodalmát
/ lowcallbus /
" Hunyd be a szemedet, amikor beszélnek hozzád - és megtudod, mit akarnak tõled valóban.
Sötétben az ember megszünik viselkedni - önmaga lesz.
.... és aki azt állítja, hogy nem tud nélküled élni, nem téged szeret, csak önmagát, és fél egyedül maradni.
Tanulj meg hallgatni. Hallgasd a csöndet. Ahogy élesedik a hallásod, úgy fedezed majd föl, hogy csönd nincs. Amit te csöndnek nevezel, tele van nagyon finom rezgéssel, ütközéssel, születéssel, halállal - tele van üzenetekkel. Az élet zizeg és zenél, mint egy kozmikus trafóház. Csak nem hallod, mert ez már nagyon finom rezgés. Nagyon finom nyelv. Ezen a nyelven beszélek én. Ha meg akarsz érteni, meg kell tanulnod ezt a nyelvet - a csönd nyelvét. Amikor elakad a szó, amikor két ütem között megszünik a zene, amikor szeretõd nem szól, csak hallgat, és nem történik semmi, amikor ti azt mondjátok, hogy a színpadon "hatásszünet" vagy "drámai csönd" van - ott szólal meg a mi nyelvünk. Amikor rád gondolok, ezen a nyelven beszélek hozzád. Ha eszedbe jutok, hallom, hogy üzensz nekem. Ez a lélek nyelve. De a Mindenség nyelve is. A kozmosz tele van zenével. Minden zenél. A madarakat hallod, a tücsköt is, de a fûszálat, a hangyát, a köveket nem - pedig muzsikálnak. És minden muzsika üzenet."
Zimonyi Zita: Hiába
hiába hallgatsz:
egész tested, minden érzéked,
porcikád azt súgja, vallja, kiáltja:
ölelnél, törzsed törzsemhez fordul,
csípõd csípõmhöz beszél,
ajkad ajkamhoz lopakodik,
ott fénylek szemed égboltján,
hiába teszel fel kérdéseket,
faggatsz értetlenül, ámultan,
hiába lepõdsz meg zavartan
kitárulkozó vallomásaimon,
engem ugyan nem csapsz be,
csak hazug magad vágod át,
hiába próbálod szemlesütve
fedni félszegen elõlem óhajod,
hiába mutatsz kielégültséget,
süt belõled a hiány, a sóvárgás,
furdal az elfojtott kíváncsiság,
ûz, hajt a kiéletlen élni akarás,
a gyönyör, mámor utáni vágy
" Védtelen vadként ejt rabbá
Egy hang, s egy sóhaj csendesen,
Nesztelen vágy seper végig
Meztelen ringó testemen.
Éget, kínoz, fáj az érzés,
Mégis láng lobban szememben,
Ha végre egymásra talál
Lüktetõ testünk hirtelen.
Halk lélegzetünk messze száll
A gyorsan múló éjjelen,
De testem még ringatózik
Forrón felhevült testeden."
Magashegyi Underground : Szeplõs váll
Lámpa van az égbe'
Lerajzolom egészbe,
Hogy térkép mutassa,
Mit nézzen aki tudja.
A szeplõk a vállon,
Meséket írnak és bánom,
Hogy nem lettem szeplõ,
Mesés fõszereplõ.
Az olyan ott, mintha lenne,
John Lennon napszemüvegbe'.
Az meg rámnéz, mintha várna,
Az Oscar díj átadásra.
Ketten állnak a sorban,
Túrorudiért a boltban,
A hátsó az egy néni,
Nagymamámat idézi.
Egy lány, kinek a szíve,
Össze-vissza van törve,
A képe a vállon,
Egyszer még megtalálom.
Szex szóra szeplõket
Dobálni elém nem ér!
Sok kis pötty pislog,
A szám a fülemig elér,
Játszunk most olyat,
Hogy én vagyok a menõ menõ
Kreatív Yodából minden képzelõerõ
Velem van.
Hasra feküdt az ördög,
Neki hiába könyörgök,
Ne bújjon bele az ingbe,
És soha soha ne legyen vége.
