Amikor tegnapelőtt éjjel kettőkor felébredtem,a háttérzajra ami jelen esetben a TV-készülék volt,mert hát ugye gazdasági válság van,és jó fogyasztó lévén arra keltem,hogy a kedvenc csatornámon ami a Travel (ez kemény reklámnak minősül)egy érdekes műsor ment éppen,Koreáról szólt,és egy fesztiválról,ugyanis az apály-dagály,holdvonzás következtében kettéválik a tenger,és át lehet gyalogolni rajta ha jól emlékszem 90 percen keresztül,bár félálomban voltam,kicsit úgy is tűnt mintha álmodnék,ragyogó napsütés,vidám arcok ahogy szelik át mezítláb a tengert..hajj,mint Mózes a Vörös-tengert...én is,én is!!A Világ és ami mögötte van... :) Egy kis érdekesség...
a Maiban legalább volt valami jó is.de nem árulkodok,nem szoktam.meg másról olyat állítani ami nem igaz.mert ...
...a bulvárlapok jobban fogynak
..." kicsi a Bors,de erős.." -nem Bliccelek.
...hisz én vagyok a napi Ász...
...jah...csak csendben megsúgom: Hávégé...Hávégé!!!! - Örültem a szerencsének. :)
Bazzzz'....kereshettem én Tanita Tikaramnál egy pár hónappal korábban,még jó hogy itt van nekem a kedvenc DJ-m,akivel tegnap házimoziztunk....
....akár állhatnék én is a keverőpult oldalán,két csillaggal a mellemen..cöcö...még a végén télleg megteszem..
...másodállásban.... :) :)
Tündérke
Van egy világ a lelkemben
Van egy világ a lelkemben,
s ez nem színjátszó
verselés.
Csupa gyönyör,
csupa fájdalom,
kósza vágyak,
égig nyúlt imák,
földi élet édenjében
remegő
törékeny
varázsvilág.
Fölöttem egy csillag
tündököl,
titoktáncát járja
szívem,
maszktalan arcom
az ég felé tartom,
s a néma ajkú hold
szívembe költözött.
Van egy világ a lelkemben
s ez nem színjátszó
verselés.
Bűbájos álmaink
törékeny buborék,
valahol elindult
gondolat, égi csendesség,
szívemben nincs több
vád és kétség,
csukott ajkak titkot
hordanak,
és én álomba ringatom
álmunkat.
bár maradnék inkább jégcsap,sziklaszilárd,átlátszó vízörvény,örvény mely lehúz a mélybe,megvág ha hozzádér,vagy rádtapad a fagytól.amely enyhíti szomjadat.jöhetne valaki és utat mutathatna,vagy átsegíthetne a szakadékon,mert láthatatlan kötélen táncolok,s félő,hogy elvesztem egyensúlyom...
...de ha nem nézek le,és nem engedem,hogy a problémák a fejem fölé tornyosuljanak,talán átérek,nem állok meg..mégcsak félúton vagyok..*gondolkozz*,*gondolkozz*....a megoldás kulcsa valahol a túloldalon....
....megtalállak....
" Útvesztőkben bolyongok.
Annyira régóta, hogy már arra sem emlékszem, milyen lehet az egyenes út.
Az egyenes út, amely elvezet egyik helyről a másikra. Az egyenes út, amely tervvel kezdődik. És határozott cél áll a végén.
Indulatokból font kerítéseket kerülgetek, dühből, elkeseredésből kisarjadt, ágas bogas bozót sűrű, hegyes tövisei nyúzzák le a bőröm.
Gyűlölöm a labirintusokat.
Épp csak kikeveredem az egyikből, s már egy másikban találom magam.
Amikor úgy tűnik, eljutottam végre valahová, kiderül, csak most kezdődik a küszködéssel, fájdalommal teli bolyongás.
Minden vágyam annyi csak, hogy eljussak valahová.
Erdőbe, mezőre, faluba vagy városba, folyópartra vagy kikötőbe.
Nekem oly mindegy?
De ki ebből az átkozott bozótból végre!
Ki innen, mert itt megfulladok!
Érzelmek feszes indái tekerednek körém, ha egyet elmetszek, három nyúl utánam.
Leszorítanak, gúzsba kötnek.
Egyre áttetszőbbé válok, lassan elenyészek, magába szippant a bozótban tenyésző szürke homály.
Kemény, konok akarattal vágtam és vágtam az utat magamnak. Volt, hogy másoknak is.
Erőim végére érek lassan. Segítség kell.
Fogd hát a kezem és vezess.
Vagy állj félre.
Mert haragból, dühből, indulatból nő előttem ez a kusza rengeteg.
A te haragodra, indulataidra pedig nem emelhetek kezet.
Végtelen, szabad terekre vágyom.
Ahol nem tornyosulnak elém kínjaim, keserveim.
Végtelen vizek partjára, ahol a homokban ott vannak a lábnyomok?
Szélseperte, vízmosta kövek árnyékába, mohos törzsű fák végtelenébe.
Ligetekbe, ahol a fehér törzsű nyírfák ágai közt a napfényt zöldesre festik az apró levelek. "
Valami megszűnt bennem,
elpusztult rég,
arcomon nem láthatod,
de belül üvöltenék.
/ Junkies /
*** Feltöltés alatt.... ***
" Önző tán a cél,
kisajátítani akar.
Embert,
szívet,
most rögtön,
hamar.
Nincs idő elég.
Érzed,
hogy közel a vég.
A most kell!
Nem számít jövő,
az sem, hogy
mi volt rég.
Szakítasz kiéhezve
az életből
percet, s
órákig nézed.
Kérdezed magadtól,
tényleg ez kellett?
Majd nyúlsz
egy másik után.
Bután nézel
képébe a napnak.
Farkasok üvöltenek,
a torkod után kapnak.
Megrágnak,
cafatokban hagynak.
Véresen,
sárguló emlékképek között.
Észre sem veszed,
a magányod zöldbe öltözött.
Új hajtás nő
a megkeményedett kéreg mögül,
szíved letörné, de
elméd tudja,
nem sikerül.
Élhetnél
Életet,
de a perceket
lopod.
Gyűjtöd őket.
Évekké halmozod,
és, ha majd tele lesz a dobozod,
átkozol
minden percet,
pillanatot,
magad,
mert utánad
semmi sem marad.
csak egy keserű íz a szádban
mely megöli lelked."
Ezredszer talán
" öt napja már...
öt napja nincs íze az esti szélnek
íztelen a víz sótlan a kenyér
görbén futnak a sorok a papíron
kiürült a gondolat
öt napja úgy hányom egymásra a szavakat
mint hanyag napszámos
a száraz szalmát kazalba
az írásjelek mint szálkás törek
szétszórja őket valami förgeteg
s visszahullva szememet marják
nem koppanak az éji esőcseppek
a madarak némán dalolnak
a földig érő házak faláról nem pereg vakolat
a félig nyílt ablakok állóképpé merevedtek
megdőltek a telefonfülkék
ajtajuk félig kitárva
öt napja nézem üres szemekkel
életem cipőjének kibomlott fűzőjét
öt napja a magam hóhéra lettem
dühömben
s most bámulom magatehetetlen
hogy halványodsz elenyészel
elbújsz hegyeid közé összezárva a társtalan reménnyel
nemmozdulásaiddal ki nem mondott szavaiddal
s hit nélküli szerelmeddel
a görcsösen szorított reménytelen reménnyel
lépdelsz konok akarattal lehajtott fejjel a sárga téglás úton
olajfoltok közt csúszkálva táncoló lábaddal
rozsdás kulcsodat kínálva kinyújtott tenyéren
hátadon cipelve mindened semmid
lelked morzsáit hintve a téglák repedéseibe
hogy visszatalálj majd egyszer
öt napja már...
öt napja nem nézek se hátra se előre
hosszában igyekszem átkelni a folyón
elhantolt kútba engedek feneketlen vödröt
a sosemvolt reményt szomjasan merve
míg szám megtelik az önámítás mérgező porával
koldusként bolyongok a vádak városában
magam után vonszolva minden megmaradt hangomat
pár fillérnyi szerelemért játszom süket dalokat
valami megkopott kicsiny harmonikán
számba szegezett nyelvvel próbálok érveket sorolni
ott hol a józan ész kicsavarodott tagokkal hever szalmazsákján
részegen támolygok a miértek síkos cölöpjein
s ocsmányul káromkodok ha elbotlom kézenfekvő válaszokban
ujjal mutogatnak rám az elcsépelt igazságok bölcsei
nézzétek emberek a gyáva kötéltáncost
kötelét a sárba feszítette ki
nyögve és zihálva sikoltok utánad újra meg újra
míg végül a könyörület foltos köpenyével betakargat
a jótékony őrület s elringat dúdolva halkan
hogy másnap az önsajnálat rám dermedt mocskában ébredjek
kezemet könyékig dugom lyukas zsebeimbe
nekem nem maradtak kulcsaim
elhullajtottam őket sorban
félúton hozzád
öt napja...
öt napja véget ért a tébolyult rituálé
még játszanék de a megénekelt pamutgombolyag
szoros hurokként tekeredik nyakamra
még kezembe fognám kezedet... mert kellene valaki...
de soha nem látok már havat tapadni csizmád orrára. "
" Esőd leszek, ha nőni akarsz,
páncél, ha hátadat görbíti harc,
színész leszek, ha tapsolni vágysz,
bohóc, kit sírni majd sose látsz.
Ha hosszú az út, én lábad leszek,
ha elkopik szép ruhád, százat veszek,
meséket mondok, ha igazra vágysz,
megvigasztallak, ha eljő a gyász.
Ha gyermek leszel, én játszok veled,
kacagunk egymásra: két vásott gyerek,
ha elbújni akarsz, én várad leszek,
ha tombolni: tornádó, vad förgeteg.
Ha barát kell, legjobb barátod leszek,
ha magányra vágysz, én a csönded leszek,
és ember leszek, mert emberre vágysz,
ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz!!! "
