Õrizz meg mégis...
Mint rétszõnyegében ragyogó virág,
kivirultam én is õsi hévvel telten,
testemben szent célért hömpölygött a láz
gyermeki vágyam épp hogy levetettem.
Bokám köré fonódott kényeztetõ selymed,
szirmom üde árnya benned bujdokolt,
egész nap hallgattam harangszó szerelmed
s esténként ajkam búcsúzón hajolt.
Magamba ittam mélyhomályú zölded,
mosolyra lágyult köröttünk a táj,
szóvirágos ágyban, reszketõ gyönyörrel
eggyé font minket a felhõs éjhomály.
Ha eljõ az idõ s lehull gyönge szirmom
és szerelmes szívedben gyõz a feledés,
õrizz meg mégis valahol titkon
fakuló csodaként egy virágölelést.
/ Vörös Liliom /
