Egy gondolat: Egy mondat a hiányodról
Írta: hangahanga
Ülök csendesen ágyam átölelõ, süllyedõ világában s csak nézem az ablak megtört fényeit, és egyetlen érzés dobol lassan kiürülõ fejemben; egy elvakító, csendes õrület, mely máshová nem engedi elkószálni sápadt gondolataim felemésztõ kóborlásait, csak erre az egyetlen, megfojtó érzésre figyelek, ami úgy lapul meg rajtam, mint titokban felöltött, áttetszõ felhõfoszlányokból gyúrt álruhám - szabadulni képtelen vagyok tõle; bámulom hát az odakinn csivitelõ világ fodrozódásait, de nem ér el hozzám egyetlen halvány fuvallat sem, nem érzem kínban remegõ bõrömön azt a felém futó, átölelõ, lusta fényt sem, amit a bukott Nap küld felém, összekuszálódott nyalábokban, s nem hallom a csituló utca neszekkel ékes dallamait sem, mert zakatolva erõsödik görcsös agytekervényeimben az a mindent felülíró, sóhajtó gondolat, hogy mennyire hiányzol.
