Úgy érezte,valami kiterebélyesedik,szétárad benne,melegen,lágyan,és parttalanul, és ez a valami számtalan kézzel húzza le magához,hirtelen elviselhetetlennek érezte,hogy így álljanak itt egymás mellett,talpuk keskeny síkján egyensúlyozva,nevetségesen felegyenesedve,ahelyett,hogy mindent feledve leroskadnának,és engednének végre bőrük zokogó kívánságának,annak,ami régmúlt évezredek mélyéből szólítja őket,onnan,ahol még nem volt semmi,sem gondolat,sem kérdés,sem kín,sem kétely - csak a vér sötét boldogsága létezett.
/ Erich Maria Remarque /
