" Fura dolog ez a hiányérzet.A legváratlanabb időben érkezik,képtelen helyzetekben.Betöri az ajtót.Nem kopogtat,nem kérdezi,hogy alkalmas-e,és a legfontosabbat is elfelejti,hogy fel vagyok-e rá készülve.Csak jön és beköltözik a lelkembe.Próbálom nem észrevenni,elterelni a gondolataimat.De azokon a napokon ,amikor meglátogat,a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre amikor még nem ismertem Őt,a hiányt.A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.Végül megtör.Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.Az időt lelassítja,az álmokat elkergeti,és mikor már minden energiámat elszívta,elmegy.Elmegy úgy ,ahogy jött..váratlanul. "
Ma hajnali négykor keltem,és ha jól sejtem,holnap olyan este 11 felé fogok ágyba esni....nem vagyok se szado se mazo se sztaho..ez most így jött össze..
Szeretem a várakat,mindegyiknek megvan a maga sajátos kis története,hangulata.A falakon keresztül hallani lehet az embereket,akik egykor ott éltek harcoltak,nevettek,sírtak,játszottak...
Ide érdemes betérni...
Asszem jól vagyok és pont,jót tett az alvás,meg a kellemes kis séta ma,olyan szépen sütött a nap,a vénasszonyok betértek hozzánk mégis egy pár napra.Emlékszem úgy öt,hat éve lehetett amikor bejött hozzám egy idős asszony a kútra,meglátott és azt mondta,hogy jósolna nekem.Mondtam,hogy nyugodtan elvileg nincs mit vesztenem.Hirtelen kihúzta az egyik hajszálamat,hát egy kissé meglepődtem.Azt mondta azért tette,mert 7 éve el voltam átkozva,és hogy ezután minden másképp lesz.Belenézett a tenyerembe,és megmondta az akkori szerelmem nevét,azelőtt soha életemben nem láttam.Óvva intett tőle,igaza volt,ez már csak évekkel később derült ki.Aztán jött egy igazán 'jó' időszak az életemben.Most újra fordult minden.Már nem tudom ez hányadik év lehet,valaki feloldhatná az átkot rólam!Az idős asszonyt soha többé nem láttam.
Majdnem elájultam.
A szervezetem feladta egy pár pillanatra.
Ez már több mint fáradtság.
Terhelhető. De meddig?
Most pihi.
Kell.
közel engedlek magamhoz,hogy ellökhess messzire
csak diktálom,nem kérdezem: a felállás tetszik e?
vonalak metszik át gondolatom síkjait
ha úgy érzed szeretsz,akkor miért hagysz most sírva itt?
nem lehet kölcsönös, ha tartozol már másnak is
nem merek félni majd a csalódások tánca visz
megtanultam látszani ,de még mindig olyan áttetsző,
hogy elveszik a térben, amit mázoltak a semmire
a valóság altat,de álmot még rám nem sző
mert ébren már úgy érzem: előttem egy centire
nem támaszkodtam senkire,én vagyok a kis pillér
ami mindenki alá fér,ha nem bírja vinni két
tűz között az üldözöttek zászlaját egyedül
utolérném magam,de a tükörképem menekül
a retinámon hegedül,zajos minden képjáték
tartom az ajtót,csak hogy előttem férj át még
ha pályán vagy négy árnyék,de egyedül te vagy az
ki sötétségbe menekül,a kontúrod letapad
a homályba.a saját szobámba is fapadok
szemet vetek rád,de csak tekintetet aratok
végtelen maraton.szabadon érlelek
minden kis képet,karcsuló képzelet
lépkedek sorok közt,mögötte sok feltevés
mit cáfol a hajnal,hold ellen felkelés
minden kis ív levés a pályáról
ami hozzád vezetne,de a gyakorlat rámcáfol
a tanulság felvázol egy képletet ridegen
minden sor hozzád...pedig személyed idegen.
/ Riccio /
"Add a szavad..vagy add magad legalább!
Ha szerepet játszol,majd az elvárás bedarál.
Ez nem váltó,itt egyedül kell vinned,
a terhet,ha nem bírod,a kanyart vedd be átlóba!
A szemem lángokban,de lehűt a vérem
csak addig hajtsd magad amíg nem húz az érem
a nyakadon..Foglak a szavadon
Rab vagy..mert nem látod a szabadság hatalom."
Kezem kéjes kínban kószál
Illatod írja intő izgalom
Vérem végtelen válaszra valóság
Ámor átkoz áldatlan álomban
Nézlek némán nincstelen napokon
Láng lobban lelkem lován
Akarsz alélni alkonyi arcomon
Könnyek közt kábulnék kardodon.
From:s.c.
