" Mikor a bölcs a holdra mutat,a bolond csak az ujját látja. "
Szeretetet.
Okos vagyok( ?)- " Ha azt hiszed,hogy egy pasit a gyomrán keresztül kell megszerezni,akkor rossz testrészt választottál."
" Tévedni emberi dolog.Mindent másra kenni stratégiai játék."
...és végül: " Az életedet az álmaid irányítják.Úgyhogy ne vesztegesd az idődet,menj aludni !! " :)
Csomizom ezt a képet.
No para.
Egy pohár sör mindig jól jön.
Csak aztán,nehogy két répa közt a pad alá essek.
Velem nem lehet csak úgy kukoricázni!
Búzasör,mi?? :)
" Ha nem tudsz vidám lenni,csak oly
vidám légy,amennyire kitelik tőled! "
( Mrs.Lynde )
" Óriási felelősséggel jár,mert csak
egyszer próbálhatom meg.Ha mégsem
sikerül rendes emberré válnom,nem
mehetek vissza,hogy előlről kezdjem."
( Anne otthonra talál )
Költözés után a kezem ügyébe akadt,és leporoltam,a kedvencem volt akkor is és most is,csak talán én változtam,de emlékszem úgy bújtam ezt a könyvet mintha az életem függött volna tőle...
Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál
"...De Gilbert Blythe nem volt hozzászokva,hogy hiábavalóan keresse egy lány figyelmét.Azért is rá fog nézni ez a Shirley lány,a szív alakú arcával meg azokkal a hatalmas szemekkel,amik egyetlen más avonlea-i lány szemére sem hasonlítottak.Gilbert átnyúlt a két padsor közti átjárón,megragadta Anne egyik hosszú vörös copfját,és karnyújtásnyira felemelve,harsányan suttogta:
-Répa! Répa!
Meg is lett a jutalma: Anne dühödt pillantással meredt rá! De nem érte be ennyivel : talpra ugrott,ragyogó ábrándjai menthetetlenül szertefoszlottak.Haragos,szikrákat szóró tekintete tüzét semmivel sem kevésbé mérges könnyek oltották el.
-Ó,te aljas ,gyűlöletes fiú!- kiáltotta vadul.-Hogy merted?
Azzal - zsupsz! - Gilbert fejéhez vágta a palatábláját,ami - mármint a tábla,és nem Gilbert feje - recsegve széttört.
A jelenetek mindig lelkes fogadtatásra találtak az avonlea-i iskolások körében,ez pedig különösen élvezetes cirkusz volt.Egyetlen elszörnyedt és elragadtatott "Ó ! " szakadt fel mindenkiből.A hisztériázásra hajlamos Ruby Gillis elsírta magát.Tommy Sloane tátott szájjal bámulta az elébe táruló látványt,s közben észre sem vette,hogy a tücsökcsapata megszökik..."
"....A tóparti eset óta,amikor Gilbert bocsánatkérése nem talált meghallgatásra,az előbb említett vetélkedést leszámítva a fiú egyszerűen levegőnek nézte Anne Shirley-t.A többi lánnyal elbeszélgetett,viccelődött,könyveket és fejtörőket csereberélt velük,megvitatta velük az órákat és a terveiket,egyiket-másikat hazakísérte néha a közös imaóráról vagy a vitaklubból.De Anne Shirleyről tudomást sem vett,és Anne a saját bőrén kellett tapasztalja,mennyire fájó lehet a visszautasítás.Hiába mondta magában,miközben megvetően felvetette a fejét,hogy fütyül rá.Csökönyössége ellenére,nőies lelke mélyén nagyon is bántotta Gilbert viselkedése,és ha újból lehetősége nyílt volna,mint akkor,a Fénylő Vizek Tavánál,most biztosan másképp válaszolt volna.Jól leplezett kétségbeeséssel döbbent rá,hogy a korábban dédelgetett haragnak nyoma veszett,s éppen akkor,amikor a leginkább szüksége lett volna a jogosnak vélt sérelem adta tartásra.Hiába idézte fel az emlékezetes eset megannyi tűszúrását és az akkori érzéseit,hiába próbálta ugyanazt a régi haragot érezni.Az utolsó fellobbanás után - azon a napon,ott,a tó mellett - a harag szikrája is kihunyt benne,megbocsátott és elfelejtett mindent.De már túl későn.
Egyet tehetett csak: őrizni a titkát,hogy se Gilbert,se más,még Diana se sejtse,mennyire megbánta már a viselkedését,és mennyire kívánja,bárcsak ne lett volna olyan büszke és kiállhatatlan!Érzéseit " a legmélyebb feledés fátylába " kívánta burkolni,és ez olyan jól sikerült,hogy még Gilbert sem - aki közel sem volt olyan közömbös,mint amilyennek mutatta magát - vígasztalhatta magát azzal,hogy közönyével megsebzi Anne-t.Egyetlen csekély vigasza csak az lehetett,hogy Anne kegyetlenül,szünet nélkül és érdemtelenül csak szegény Charlie Sloane-t küldte a pokolba.
A tél egyébként kellemes kötelességek teljesítése és tanulás közben zajlott.A napok boldogan teltek,Anne szorgalmas volt és érdeklődő,hiszen mindig volt amit meg kellett tanulnia,érdemek amiket el kellett nyernie,csodálatos könyvek,amiket el kellett olvasnia,új darabok amiket gyakorolni kellett a vasárnapi kórusban,kellemes szombat délutánok Mrs. Allan társaságában,és mielőtt még felocsúdhatott volna,eljött a tavasz,és a Zöldmanzárdos-ház körül újra virágba borultak a fák...."
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának,
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed,
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet,
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét-
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.
S akkor előttem
Áll,a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem bírok:
Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó,ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre,csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyűlhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?
Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...
Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!
/ Dsida Jenő /
Nagy László - Én fekszem itt
Én fekszem itt a kihűlt földön:
Eleven kincse még a nyárnak,
vétkek és rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.
Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics koszorúban.
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet-mint egy falevél,
Mint egy fűszál,mely egyformán nyugodt,
Ha harmat száll rá,s ha rá száll a dér.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy elvesző árnyalat
Az alkony ezerszínű tengerén,
Szeretném fölszívni az árnyakat,
S magamat tőlük fölszivatni én.
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet-mint egy lehelet,
Mint szél fuvalma,mely alig-alig
Borzolja fel az alvó vizeket,
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy tétova napsugár,
Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
És nem keres és nem talál,
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet-mint egy tűnő napsugár.
( S szeretném, ha mellettem elmenet,
Valaki szólna:
" Nézd ,már itt az ősz,
Sárgulnak lassacskán a levelek."
És nem ismerné meg a levelet.
És szeretném ha rajtafelejtené
Valaki a szemét az alkonyégen,
S szólna: " ezerszínű az alkonyat
Így láttuk ezt,valaha, - vele - régen."
És nem sejtené,hogy egy árnyalat
Az esti színek közt én vagyok éppen.
És szeretném ,ha jönne valaki
Az erdő rejtekébe
És szólna: " nini,milyen különös:
A nap e mély homályában is ragyog."
És nem tudná,hogy az is én vagyok.)
Szeretnék úgy hozzádsimulni
Természet-mint a vén moha
A fák északos oldalán,
S nem lenni hozzád hűtelen soha.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint tücsök hangja holdas éjeken,
S szeretném ha valaki elborongna
Rajtam,mint múltból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
Természet-mint a síri por,
Mit ezeréves hantokról a szél
Nagy-messzi tengerpartokra sodor.
Ott játszana velem egy kisgyerek,
Kicsiny kezén futnék fel és alá,
S e port ,mely egyensúlyát nem leli:
Egy percig egyensúlyban tartaná.
/ Reményik Sándor /
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani
Aki halott.
Szeretném,hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt,szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
/ József Attila /
