A 18.században mivel voltak szabályok meglehet,hogy jobb volt találkozni egy férfival vagy nővel,mint manapság.De ez már a múlté,és nem tudjuk mihez kezdjünk,ha találkozunk.
Kezet rázzunk?
Arcon csókoljuk a másikat?
Mindkét arcát? Senki se tudja.Minden oda van.
Mi a szokás? Nincsenek szabályok.Az volt a helyénvaló,ha úgy tett az ember,mintha nem férjet keresne,pedig ezt csinálta.
De mivel az emberi természet adott,a nőknek és férfiaknak valahogy észre kellett vetetni magukat a másikkal,tudatni kellett a másikkal elfogadható módon.És ez nagyrészt a táncparketten történt.A táncnak központi szerepe volt a társadalmukban,így találtak jó férjet és jó feleséget.
Ha táncmulatságba ment az ember,vagy egy estélyt tánccal zártak,szinte mindig jelen voltak a szülők.A fiatalok körében az udvarlásnak mindig meg vannak a viselkedési normái.Azt hisszük leráztuk az etikett béklyóját,de ez nem igaz.
" Az ember feláll,és meghajtja magát,ha egy hölgy belép."
Mai szemmel visszafogottnak látjuk,vagy ,hogy túl sok volt a formaság,pedig valami mással szolgál,épphogy felszabadít.
Maga a tény,hogy nehéz ahhoz szólni,akibe szerelmes az ember,Austen korának etikettjében zseniálisan ki van hangsúlyozva,mivel fizikai értelemben tilos volt kettesben beszélgetni,a táncot kivéve.Férfiak és nők gardedám nélkül lehettek együtt,és beszélhettek egymással.Ezért olyan izgalmas számukra a bál gondolata.
"Ha csak tánc alatt érinthetsz meg valakit,akkor a tánc csupa elektromosság,csak úgy izzik."
És formálisak a keretek.Különösen a tánc.Két ember apró pillanatai formális keretek közt játszódnak le.
Nem szokás megérinteni egymást.A nők nem fognak kezet a férfiakkal.Manapság nem törődünk az ilyesmivel.Kezet fogok másokkal,puszit adok,ami jön.
Nem olyan,mint közölni Valakivel :
" Tetszel."
"Tessék a számom."
