Belélegezlek, mint egy utolsó friss levegőt ebben a szennyezett világban. Átadom neked magam, rendelkezz a testemmel és a lelkemmel, neked olyan könnyedén ott hagyom, mint pár forint visszajárót a pénztárnál. Csókjaidba beledobban a szívem, de legalább érzem, hogy hús-vér vagyok, igazi. Találgatok és megrökönyödöm, hogy még mindig tudja fokozni az élet, még mindig mutat valami rettentően szörnyűt, de veled nem érzem olyan rossznak a világot. Pontosabban, könnyebben élek benne, mert amíg az kívülről ostromol és kaparja a szomorúság, amiért ennyire ócskává és esztelenné válik, melyben haldokolnak a remények, te úgy gyógyítod belülről, és foltozod a karcolások nyomait. Iszonyatosan nagy munkát végzel, megannyi energiára van szükséged, hogy boldogságot lopj abba a szívbe, amely oly sokat vesz észre, s mégis keveset tehet. De bennem él egy jobb világ reménye, és minden megérint, minden hozzáad ahhoz, aki vagyok. Minden szemetet, amit összeszed bennem a lélek, próbálom kidobálni, felégetni, eltüntetni, s virágot ültetni a helyére. Itt vagy Te király, ezen a reménnyel, bánattal, vággyal, forrósággal, lüktetéssel teli helyen. S itt vagyok én a Te királynőd, bármi is legyen odakint.
Agárdy Zsóka
