"Elengedni csak akkor tudsz valamit, ha megszabadulsz az elengedés vágyától.
Ha már nem erre gondolsz.
Hanem figyelmedet arra koncentrálod, hogy mi az, amit helyette akarsz.
Rég volt már, hogy vártam valamit.
Nem azt, hogy valami elmúljon, hanem vártam valaminek a kezdetét.
Vágytam a kihívásra. Vágytam az újra.
És végre eljött."
"Mi van akkor, amikor már nem vezeti semmi az ujjaidat?
Amikor nincs, ami a szavakat táplálja.
Amikor már keresni kell a mondatokat, mert eltűnt a tartalom.
Mi van akkor, ha elmúlik az érzés, ha eltűnik a fájdalom?
Mit kezdesz a csenddel?
Hirtelen értelmetlennek tűnik minden. Mégis minden értelmet nyer.
Nyugalom van.
Elkezdődött."
Sohonyai Attila - Szem a szemhez
Azt mondja; valami nem jó,
s leülök némán mellé,
kezemből kezébe egy pohár bor,
s hallgatom történetét.
Azt mondja; valami fáj,
azt mutatja; valahol ég.
Szíve mint a dúlt mordály,
szeme sápadt, mint a tél.
Azt kérdezi; érezted már te is?
Mikor nincs határ, nincs cél,
azt kérdezi; miért vagy velem itt,
hol nem zöldül a falevél?
Azt mondom; valami nekem jó,
s bámul meredten elém,
kortyolni kezd szavaimból,
s várja a történet végét.
Azt mondom; valami fájt,
magamra mutatok; ez az egész!
Bennem ott omlott egy világ,
miből te kimentettél.
Azt kérdezem; érzed-e már te is,
mikor nincs határ, csak a cél,
azt kérdezem; miért ne lennék itt,
hol a szemem a szemedhez ér?
Végülis az ember mindig rádöbben hogy nem is voltak szép szavak..... kicsit olyan érzés amikor valaki nem lép ki az email fiókjából Te meg elolvasod,hogy mit gondol vagy mit ír rólad....az igazság mindig fáj,de a hazugságot mindennél jobban gyűlölöm.
"Vannak bánatok, melyekért időről-időre a mélybe merülünk, és darabonként hozzuk fel őket magunkból. Sok idő, míg kitisztulnak, elmúlnak, s már nem bántanak többé. De egyszer biztosan eljön a nap, hogy alámerülünk, körülnézünk, és már nem találunk ott semmit, csak békességet a helyükön.
Vannak ilyen hosszan múló bánatok."
"Valahogy maga marad az ember,
Csak kevés jut tiszta szeretettel,
Az út hosszabb, mint megtehető,
Nem jó a ma, a holnap egyre nő...
A szárnya vesztett lélek kimerült,
Még az élet elején elszenderült,
Mindketten megyünk, -lép a láb,
És magammal vonszolom tovább..."
[Nemes Andrea]
"Valaki elhagyott. Fáj a lelked. A nappal kín, s bírhatatlanok az éjszakák. Egyedül nézed lábnyomait, s zenétlen vánszorogsz, várva, az eső hogy csendesül.
S éppen ekkor, valahol messze, egy távoli világban, megmozdul egy ing, kifényesedik egy cipő, int egy kéz, megdobban egy szív, és Valaki elindul feléd."
