Nézem magunk...
A magányos te és az egyedül én
Egymáscsodáló léleksimogatása.
Összehordtunk napot, holdat és csillagot,
Mind te vagy és én vagyok.
A mi még hallgat.
De adja az ég, amit adhat,
Most fáradt vagyok, csak érezni akarlak:
Csókodba feledni ezt a rossz napot.
S míg hullámzik a világ velünk,
Közös imánkra kulcsolódó kezünk
Összemarkolja az időt, teret.
Hagyd, hogy szeresselek.
Nagy Horváth Ilona
Hallgatni szeretnélek…
a szíved, a lélegzeted…
téged.
Csak fogni a kezed
és fejem válladra
hajtva örülni csendben.
Megfejteni tenyeredben
múltad és jövőd
titkait,
írva volt-e jöttöm,
vagy csak idefújt a szél.
Rásimítani saját sorsom
vonalas útvesztőit,
hátha összeillik éppen,
nem kérdezni, nem felelni,
csak fogni a kezed,
és hallgatni, hallgatni
szépen.
Nagy Horváth Ilona
Két korty között
Sokadik nap kelt fel nélküled,
megzabolázott gondolat
feszeget itt-ott.
Teszem a dolgom,
még a tévét is bekapcsolom,
inkább a hírek,
csak ne a belső filmet
lássam…
…ahogy ültödben mögéd lépek,
válladtól induló kezem
a hasadig szalad,
és tovább,
utat keresve bőröd felé
a kíváncsi ujjak,
s a nyakadba súgom,
harapom,
ugye lehet,
hogy most azonnal
hozzád bújjak…
…iszom egy korty kávét,
kiűzni ízed emlékét
a számból…
…és ha már épp az ajtóban állsz,
útonálló leszek.
Eléd lépek,
persze,
a magas sarkú cipőmben,
mert anélkül
épp csak az orrodig
érek.
Elfúló lélegzettel
kortyollak,
kabátod lefejtem,
földre lököm.
Fogam közé veszlek,
és magammal húzlak
oda, hol nincs
idő,
így nem is kell
menned,
és semmi mást,
csak engem szeretned,
de azt nagyon,
és nem engedlek
vissza,
míg egy csepp kétség
is gyötör,
hogy van olyan gyönyör,
amit még nem kaptam meg tőled…
…remeg a csésze is, kilötyög,
míg öntöm, a tej…
…s ha ma nem dolgozol,
még fekszel.
De ébren vagy, ez biztos,
nézed a tévét,
a takaró alatt csak a pőre te.
Akkor föléd hajolva
vágyat csókolok, lehelek rád,
míg csak szót nem téveszt
a szád,
majd lóvá teszlek,
magamba öltöztetlek,
indulok messzire innen,
hol elfogy a lélegzeted,
és a tér,
fuldoklom én is.
Csípőm markoló kezed
szorításán érzem,
nem csak nekem van végem,
ívbe feszít a leírhatatlan
közös vérkör,
egyetlen hatalmas szív
kamráinak őrjítő
vonaglása,
finom lüktetése,
míg a szelíd halál el nem éri,
s eszmél külön létre a mi,
lesz belőle egy én és egy te,
elnyúlva egymás mellett
verítékruhában…
…sokadik nap kelt fel nélküled,
de jól bírom, minden rendben, csak
még ezt a kávét kell valahogy meginnom,
akkor felébredek...
Nagy Horváth Ilona
Simonyi Imre: Ha jössz, szívem (részlet)
„Ha jössz szívem, a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,
ám onnét oldódj az időbe át:
terjedj, mint a százados babonák
… s én elhiszlek. – S zúdulj, mint vadvizek
e mosdatlan világra. – Szelídebb
sodrással pedig áradj énfelém,
áradj, mint a jóillatú remény,
mint a nyárfaerdő lehellete:
ha jössz, szívem. De meztelen gyere.”
Hepp Béla: Hányszor álmodtam (részlet)
„hányszor remegtem bőrödre rálehelni
magamba fojtott világnyi vágyamat,
hányszor sikoltott rám a puszta semmi
hazug igéket; lehet, de nem szabad,
és hányszor, Istenem, hányszor tétováztam
szavakba szőni, hogy mi is vagy nekem,
s hányszor kavart agyamba büszke lázban
hazug igéket öröm és félelem,”
Hallottam fákat kacagni,
élettel teli rügyekkel.
Bárcsak el tudnátok szaladni,
talán ihatnánk egy üveggel.
Láttam egy magányos fekete zakót,
valaki hátára feküdni.
Ismertem másodpercmutatót,
amely gyorsabban szeretett volna ütni.
Belefáradt arcokba virágzott e táj,
meghalunk mind - néha kicsit muszáj.
Szemfényvesztők lopnak fényt szemekből,
gyűjtünk mind télire - főleg sebekből.
Reményfosztogatók járnak házról-házra,
s így járunk hát pórázról-pórázra.
Akasztófák levele hullik ott,
SzívrohamGyár pedig ajtót nyitott.
Nyugovóra térek - holnap új roham vár,
aludjatok fények hisz tombol SzívrohamGyár.
