Két korty között
Sokadik nap kelt fel nélküled,
megzabolázott gondolat
feszeget itt-ott.
Teszem a dolgom,
még a tévét is bekapcsolom,
inkább a hírek,
csak ne a belső filmet
lássam…
…ahogy ültödben mögéd lépek,
válladtól induló kezem
a hasadig szalad,
és tovább,
utat keresve bőröd felé
a kíváncsi ujjak,
s a nyakadba súgom,
harapom,
ugye lehet,
hogy most azonnal
hozzád bújjak…
…iszom egy korty kávét,
kiűzni ízed emlékét
a számból…
…és ha már épp az ajtóban állsz,
útonálló leszek.
Eléd lépek,
persze,
a magas sarkú cipőmben,
mert anélkül
épp csak az orrodig
érek.
Elfúló lélegzettel
kortyollak,
kabátod lefejtem,
földre lököm.
Fogam közé veszlek,
és magammal húzlak
oda, hol nincs
idő,
így nem is kell
menned,
és semmi mást,
csak engem szeretned,
de azt nagyon,
és nem engedlek
vissza,
míg egy csepp kétség
is gyötör,
hogy van olyan gyönyör,
amit még nem kaptam meg tőled…
…remeg a csésze is, kilötyög,
míg öntöm, a tej…
…s ha ma nem dolgozol,
még fekszel.
De ébren vagy, ez biztos,
nézed a tévét,
a takaró alatt csak a pőre te.
Akkor föléd hajolva
vágyat csókolok, lehelek rád,
míg csak szót nem téveszt
a szád,
majd lóvá teszlek,
magamba öltöztetlek,
indulok messzire innen,
hol elfogy a lélegzeted,
és a tér,
fuldoklom én is.
Csípőm markoló kezed
szorításán érzem,
nem csak nekem van végem,
ívbe feszít a leírhatatlan
közös vérkör,
egyetlen hatalmas szív
kamráinak őrjítő
vonaglása,
finom lüktetése,
míg a szelíd halál el nem éri,
s eszmél külön létre a mi,
lesz belőle egy én és egy te,
elnyúlva egymás mellett
verítékruhában…
…sokadik nap kelt fel nélküled,
de jól bírom, minden rendben, csak
még ezt a kávét kell valahogy meginnom,
akkor felébredek...
Nagy Horváth Ilona
