A változásról gondolkodtam mostanában sokat…
Arról, hogy mennyi sokat jelenthet egy könyv, egy dal, vagy akár egy mondat is a mindennapokban…
Adhat erőt, nyújthat bátorságot, megmutathatja a megbékéléshez vezető utat.
S miért van az, hogy egy zene hallatán lelkünk kisimul. Megbékél. A háborgás messze-messze tűnik.
Apró dolgok alkotják az ember mindennapjait, apró dolgok azok amik az embert emberré teszik…észrevétlen.
S melyek ezek az apróságok?
Talán a türelem a másik iránt, talán a mosoly csillanása a szemünk sarkában… Talán az, hogy nem lépünk át az embertársainkon, hanem kinyújtjuk feléjük kezünket… Talán az az apróság, hogy eltűnik az elégedetlenkedés innen belülről… Néha elég annyi, ha meghallgatjuk a másik szavait. Odafigyelünk rá. S ettől Ő hálássá válik,é s csak mesél, csak mesél, csak mesél… Érzi, hogy van kihez szólnia. Ez nagy szó ám… olyan emberek között főleg nagy szó, akiket hiába vesz körül sok ismerős, mégis egyedül érzi magát…
A változást nem is fontos, hogy meglássák… elég, ha mi érezzük. Ha érezzük, hogy valami simává vált. Mintha az ágyon a gyűrött takaró redői kezdenének eltűnni… Amikor a tenger vize lecsendesedik… Ennyi csak…
…egy simogatás… egy mosoly… innen belülről.
Leonard Cohen
