Remény
Mosolygós napjaimon felfedezem azt a szépet,
ami halvány, de ott van. Lelkem mélyén, belül, éget.
Borús percben elnyûvi magát,
de ordítva súgja nekem, hogy él.
Mint ahogy egy tépett plakát, melyet
bátran lendít a dühöngõ szél.
Alig van ki arra figyel
mit ábrázol, mit hirdet õ,
de ki látja megtorpan,
s vizslatja, hogy ki az a nõ.
Oly ismerõs. Kedves arca hívogató, szerény.
Azt kéri hogy menjek én is.
Idõpont, helyszín: remény.
/ Závaczki Dániel /
