s.c.

Amikor alvásba akarsz menekülni, akkor pimaszul a szemedbe süt a Nap. Mintha csak miattad kelt volna fel. Ekkor már nem tehetsz mást... Elhiszed.

/Nagy Ilona/

Megrészegülten

Talán csak szaladni kinn a réten,
a madárdalos, kacér tavaszban,
s érezni azt - mit olyan rég nem -
hogy veled vagyok, és nem magamban…
Makacsul elhinni, miénk az élet,
pitypangsárgába bódult örömmel,
s amikor kezem kezedbe téved,
bolondul szédülni, virágkörökkel…
Beleharapni a mámoros mába,
megrészegülten, illatba zuhanva,
föld felett lebegni, s nem vágyni másra,
mintha örökké így is maradna…

/ Nagy Ilona /

Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idõ szûkén vagyunk,
mert a szeretet az,
mibõl feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

/Kun Magdolna/

Tornay András: Elengedlek

nem tudtalak megvédeni
nem tudlak már átölelni
de mesélek a reményrõl

nem gyújthatok lámpást
csak eltûrjük a bántást
de lefestem a hajnalt

kincsünk megint titok marad
bennem nem találod már magadat
de merítek a forrásból

nagyon fáj, hogy nem vagy velem
kit érintsen most a kezem?
de rábíztalak másra
aki jobban tud szeretni mint én

Zsiga Lajos: kezemben maréknyi tengervíz...

kezemben
maréknyi tengervíz
bõrömhöz simul
mint álmos gyermek
ki álmában pillangót kerget
a víz színén egy mosoly
villan
ami a fáradt életé
lelkemhez érve tengerré
változok én
a víz pedig emberré
hatalmas karjaimmal
ölelem a földet
könnyes szerelmesként
nekem adatik meg
ki örökké a mesében él
ez a maréknyi tenger
amit a kezembe tartok
valójában a múlt
megbújva atomja között
az idõ
lubickol vakmerõn
miben évezredek csendje
tomboló üvöltése pihen
fáradt anyaként
ki bársonyos kezével
simogatja a part
csillogó homok mezejét
vagy mérgében hullámai
sziklákat morzsolnak szét
kezemben
maréknyi tengervíz
hallom fülemben
ezernyi szirén énekét
s bõrömhöz érõ
vándorló bálnák
lomha hullámzását
lelkem lebeg
a sós vizén
nem háborog
hagyja hogy ringassa
a tenger
míg a földre visszatér

♥♥♥ Kincsem ♥♥♥

Egy anyukát meglátogatott a barátnõje. A 3 éves kislánya állandóan megzavarta és hívta, hogy megmutassa neki, mit rajzolt, mit épített, mit talált az udvaron játék közben. A sokadik alkalom után a barátnõ megjegyezte: "Hihetetlen, milyen türelmes vagy vele. Nem õrjítõ ez a sok szaladgálás? Nem bosszant, hogy mindig félbe kell szakítanod, amit csinálsz?"