Hiányozni fogok...
Tudod, ami nem volt, úgyis visszafáj majd
- ha elcsitulnak az értetlen nemek -
öböl kell a dölyfös, duzzadó dagálynak,
hogy fodorrá nõjön... Hát kerestelek.
Arra, ahol a fák égperemre nyúlnak,
visszhangot sírnak a kietlen hegyek,
források apadnak és erednek újak
életsziklák között... Ott kerestelek.
Dideregve álltam jeges szélviharban,
- ha erre fújna majd, el ne vétselek -
õsznek avarában körömmel kapartam,
hogy nyomodra leljek... Úgy kerestelek.
Szomjazóan kies, kérges pusztaságról
felhõkkel, utakkal üzentem neked,
és teli torokkal ordítottam gátról,
hogy biztosra halljad... Még kerestelek.
Mára elfáradtam. Szélmalomharc-szándék.
Lehet, azt sem tudnám hogy szeresselek.
Talán keresel most, vagy valahol vársz még...
Hiányozni fogok. Nem kerestelek.
/ Nagy Ilona /
