Madár János: A magány súlya alatt
Alkonyi csöndbe hamvad a tûz,
ki sem látszik a fény a résen.
Hunyorog a kõ, a vers,
megnõnek az árnyékok egészen.
Virradj, éjszaka! Sötét
fémek közt oly egyedül vagyok.
A magány fekete súlya alatt
szétfeszítik szívem a csillagok.