s.c.

Ha bántunk, a történet mindig rólunk szól.
Ha gondolattal, szóval, vagy tettel ítélkezünk lélektársunk felett, a bélyeget saját homlokunkra nyomjuk.
...
Elfogadni csak azt a tulajdonságot nehéz a másik emberben, ami elfojtottságként, feloldatlanságként zakatol saját bensõnkben is. Így ha elutasítással, lázadó haraggal fordulunk afelé, akivel találkozáshoz segít az élet, bizonyosak lehetünk abban, hogy az általa hozott üzenet befogadásával van gondunk, mert az tükörtartással szembesíti újra meg újra egónkat saját gyöngeségeivel.
...
Találkozások azért vannak, mert feladatunk van egymással, ez pedig minden esetben az ébresztés; a figyelmeztetés, hogy másfelé kell vennünk az irányt. Ebben precíz jelzõtáblánk a másik fél.
Érdemes megfigyelni, hogy miként vándorolunk egymás életében - hogyan botlunk egymásba, tûnünk el nyomtalanul, majd milyen forgatókönyv szerint bukkanunk fel néha - ismét - a másik sorskönyvében.
Üzenethozók vagyunk mindannyian, és hogy épp milyen "státuszban", milyen feladattal érkezünk, korábbi választásaink eredménye. A fizikai világban így nevezzük e társas megnyilvánulásainkat: szerepek. (Hiteles színjáték az egész - érted már? Éled már?)
...
Néha elég egy egymásra pillantás, és az üzenet máris megfogan a másik fél lelkében... máskor pedig hosszútávon össze kell fûzõdniük a sorsoknak ahhoz, hogy a rejtett kód megfejthesse önmagát.
...
Ha pedig a karma így végül oldást nyer, szabaddá válhatunk a másik követeléseitõl, amelyek saját lelki fejlõdésünket inspirálják, provokálják, kényszerítik haladásra. E rendkívül összetett és tudatos társasjáték ráadásul törvényszerûen úgy alakul, hogy e tanítások minden felet érinteni tudnak - a kölcsönösség elvén alapul ez az ébredésünket támogató összeesküvés-elmélet.
...
Bölcs felismerni, a karma nem büntetés, hanem lehetõség. Alkalom a megbocsátásra; õsminõségünkben, a Szeretetben való feloldódásunkra. Az más kérdés, hogy élünk-e ezzel az isteni ajándékkal, vagy inkább makacsul ragaszkodunk szenvedéseinkhez, "haragszomrád"-történeteinkhez, megmagyarázhatatlan rossz érzéseinkhez... ezzel áldozattá téve önmagunkat, idõrõl idõre.
...
Nincs véletlen. Aki felbukkan életünkben, és bármilyen formában hatást gyakorol ránk - azért jött, hogy tudatlanul is a Szeretet felé tereljen bennünket. Talán adott módszerei ennek ellenkezõjét sugallják felénk, mégis, ha szamszáránkat megszakítani kívánjuk, és belsõ szabadságunkat elfogadni végre, elengedhetetlen a felismerés: az Élet iskola, színház, amely tanításokkal lát el bennünket, tapasztalati úton, hogy tiszta önismeretre tehessünk szert: felvállaljuk Igaz Önvalónkat, a Szeretetet, amely kizárólagos lényegünk.
...
Bocsássunk meg végre, ha bántottak, és ha bántottunk.
Fejlõdésünkért volt e fájdalmas közelítés, azért, hogy felismerjünk valami igazán fontosat... azt, hogy mind Egyek vagyunk.

/ Cs. Szabó Virág /

"Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az õ helyében hazudnánk."

"Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni.
Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat?
Mit "hoz ki" belõlünk az együttélés? Jót?
Elõre lépést, derût, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet?
A kapcsolat változik, és benne változunk mi is.
Elõfordulhat, hogy az utak szétágaznak.
Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni.
Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerõk, és olyat kértünk, amit nem tud megadni.
Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról.
Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen.
Egy foghúzás rossz, de elviselhetõ.
De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni.
Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember."

Chuck Spezzano: Ha fáj az nem szerelem

Itt van egy nagyon jó kis részlet belõle:

"Sokan úgy gondoljuk, hogy a legszebb éveinket áldoztuk valakire, és úgy érezzük hogy elfecséreltük az életünket.
Aztán van úgy hogy adunk, és nem jár elismerés érte; olyankor megsértõdünk és úgy érezzük hogy eltaszítottak bennünket.
Ez azonban csak azt jelzi, hogy azért adtunk hogy kapjunk. Egyoldalú szerzõdést akarunk kötni valakivel, és követeljük, hogy cserébe azt kapjuk tõle amit elképzeltünk.

Ha önként adunk, akkor nem taszíthatnak el, mert semmit sem várunk cserébe.
Ha semmire sincs szükségünk, akkor nincs amit elutasítsanak. Ha szeretetbõl adunk, akkor nem érhet minket sérelem.
Ha teljes szívvel adunk, akkor teljes szívvel tudunk kapni is. Nem számít, hogy az, akinek adtunk, hogy reagál, mert maga az adás öröme a jutalmunk."