Te vagy
az egyetlen,
kinek szavától
lágy dallammá szelídültek,
a bennem dúló régi vadcsaták,
Te vagy,
kinek tekintetétõl
mosolyba simult arcomon,
minden gond-karcolta szarkaláb,
az egyetlen
kinek hangjától
szelíd suttogássá csitultak
a lelkembõl sikoltó szavak,
Te vagy az egyetlen,
kinek érintése,
mint fájdalom ûzõ balzsam
öleli sóhajjá hangomat
/ Csomós Marianna /