Tudod te...
hogy szemem
tegnap is rajtad felejtettem
és, hogy álmomban hozzád bújva
majdnem kitakartalak?
Szemlesütve álltam,
úgy szégyelltem remegõ ajkam,
mégis odapróbáltam magam mellkasodra.
Pont szíved felé és fejem is odafért.
Tudod te?
Nem.
Ne is tudd meg soha,
mert féltelek.
Leginkább magamtól,
hogy életre keltelek...
/ Kovács Erika /
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
