Amire vágytam
Csak szeretni akartam õszinte érzéssel.
Elsuttogni halkan, ami feszíti a lelkem.
Még hinni akartam így az élet vége felé,
egy soha el nem múló örök szerelemben.
Csak megnyugvást akartam magamnak,
s néhány visszatérõ ábrándot a szívnek.
Tavasszá varázsolni félresiklott világom,
s érezni benne, hogy zöldellnek a rétek.
Forró nyárra vágytam. Életmentõ bókra.
Fázós reggeleket melegítõ gondolatokra.
Karjaimmal átölelni a veled töltött perceket,
hogy megmaradjon benne a hûség tudata.
Nem akartam vesztesként zárkózottá válni.
Számolni azokat a hátralévõ bánatnapokat,
amik súlyos terhet rónak gyengült vállaimra
és húznak-húzna lefelé, mint az áradat.
Elmúlt idõm darabjait nem rakhatom össze.
A jövõbõl építettem volna egy kicsi házikót,
hol úgy élhettem volna, mint egy királylány,
kinek minden évében, csak boldog napja volt.
De már ködhomályba vesztek a régi illúziók.
Szivárvány-színében nem fénylenek csillagok.
Borús felhõk gyülekeznek a sötétlõ ég alján
és füstkorommal takarják el a ragyogó napot.
/ Kun Magdolna /
