Hepp Béla: Van az úgy
Van az úgy, hogy a távoli életigenlõk
hangjai áttörik a csendem,
nem akar komolyodni fejemben a felnõtt,
játszani hívja az éjjeli felhõt,
fénykoszorút fon a renden,
van az úgy, hogy a szélbe szaladnak az árnyak,
csillagot lépnek az éjbe
üres nappalokat elfelejteni várnak,
hûs takaróm, ez a csöndes alázat
elfoszlik, rongyokra tépve...
van az úgy, hogy a rám omló ólomidõben
fuldoklik bennem a dallam,
tehetetlen a szárnyaló lélek, erõtlen
próbái nem viszik messze belõlem,
s én hagyom,
hogy elmúljon halkan.
