Védtelenül
Elõször váza nõ a csöndnek,
és kifordul az idõ arca,
szótlan percre nappalok jönnek:
kölcsönmosoly erõtlen harca.
Azután lesz csak határtalan,
ha már elvesztettük a csodát.
Minden dolgunknak határa van,
csalhatjuk magunkat is tovább.
Csak sejtem még, ami visszatart:
lassan mozduló új türelem.
Becsapott magányom kitakart,
így állok elõtted védtelen.
/ Nagy István Attila /
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
