Légy nekem a víz, mely szemembõl távozva
ajkamat csókolja,
majd beszívódva bõrömbe
lelkem egyhangú szürkéjét tarkítja.
Légy nekem a föld,
melybe boldogan ereszthetem gyökerem,
mibõl éltetõ nedût nyerhet
már sokak által meggyötört lelkem.
Légy nekem a szél,
mely könnytõl fénylõ arcomat simogatja,
és testem áramvonalát követve
azt örömtáncra hívogatja.
Légy nekem a csapadék,
mitõl újra virágba borul szívem kertje,
és porrá bomlik a karó,
ami eddig vérzõ húsomat nyeste.
/ Luna Aurora /
