s.c.

"Legyen szíved, mely sosem válik kõvé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz."

Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni.

/ Márai Sándor /

Hogy mit jelent hattyúnak lenni? Úgy siklani, mint az álom, fenségesen, a tó sima tükrén,
és nem menni soha a partra. A szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú,
tán nevetséges is. Ha végigtotyog a parton, akkor egy másik madárra hasonlít, egy libára.
Ott kell maradnia a tó tükrén, némán, fehéren, fenségesen. Nem repülni, pedig madár.
Egy dalt tudni, és nem énekelni, egy életen át, mindhalálig.
Emelt fõ, hûvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak.

/ The Swann c. film /

"Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülrõl süketek a világ hangjai iránt."

/ Márai Sándor/

Amit sohasem mondtam neked

Túl sok dolog van, amirõl sohasem beszéltünk. Amirõl sohasem fogunk beszélni.

Nem is tudom, miért kell ennek így lennie. De talán mégis tudom. Bolondok vagyunk. Zavarodottak, és félünk.

Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken. Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat. Becézõ, gyengéd dallamokat. Nem énekeltem elõtted, és nem is táncoltam. Féltem, hogy megremegne a hangom, és te nem értenéd meg, amirõl a dal szól. Féltem, hogy megremegne a térdem, és te nem látnád meg bennem a tündért. Csak egy fáradt, gyönge embert.

És ezt nem akarom.

Inkább hallgatok. Hallgatunk.

Nézlek, és a lelkem legmélyében, egy elfelejtett, poros és sötét szögletben énekel és táncol valami. Amirõl soha nem beszéltünk. És amirõl soha nem fogunk beszélni.

/ Gálla Nóra /

A természet
formába önti az életet,
hogy tudassa velünk,
az igazi csoda nem más,
mint a lélekbõl eredõ
szeretet,
mely mosolyt tanít ott is,
hol só ízû könny marja.
a nem gyógyuló
sebeket.

/ Kun Magdolna /

A szavak,
érzésvilágunk,
lágy érintésû mozdulatai,
melyeknek zenedallamát,
lélekkottákból játsza
a szív dobogása.

/ Kun Magdolna /

Porosodó szavak...

A csend mindig elárulja
hallgatásunk okát,
mert akaratunktól függetlenül,
szavakká formálja a lélek
vívódását, akkor is,
ha a szív mélyén porosodó
gondolatok
némaságra ítéltettek.

/ Kun Magdolna /

Minden leszek

Elfelejtem magam,
láss olyannak, amilyennek szeretnél,
amilyennek a felfedezõ izgalom
sejtjeidbe égeti megtört alakomat.
Nem leszek más, csak az,
akinek megláttak szemeid,
s akinek a várakozás napjaiban
magadnak szeretnél.
Minden leszek, ha akarod,
csak nyugtasd rajtam szemed,
s érints meg minden pillanatban,
hogy megéljem a holnapot.

/ Nagy István Attila /