ÉVSZAKOLÓ
Lehetetlen, hogy ne
szeresselek. Az aktuális õsz
vigyáz, szerényen megtart
bennem magadnak, nem felejtelek.
Csonthéjak közé zárt édes ízeid
kijelentenek öröknek.
Már hiába fut felém
a tél, hiába rak méteres havat
a küszöbre. Megrázom
magam, mint a fák, édes diók
hullanak belõlem mindenünnen,
s a nagy hó kilyukad.
Lehetetlen, hogy ne
szeresselek. Az óvatos tavasz
megvár a réten, zsákjában
türelmetlen virágnyílások topognak,
s az új diók mélye hûs. Megnyújtózol
bennük, a nyár eresztékei ropognak.
/ H.S. /
