Bánat
Ha arcára formálja arcodat
és önmagából megteremt,
majd olyan helyen sírsz fel újra
hol ismerõsként jár a csend.
És fátyolos lesz a hallgatásod,
konokon vádló kép a múlt,
hisz minden álmod itt bolyong majd,
melyrõl azt hitted porba hullt.
Csak szívdobbanásod zökkenése
riaszt csapongó árnyakat,
ha suttogni kezd a fájdalom:
itt vagy? már régen vártalak...
/ Kormányos Sándor /