AHOGY, ÚGY
Ahogy nem hallod a fák lélegzetét,
ahogy nem látod a távozó idõ hátát
kopogó cipõn befordulni az utca-
sarkon a múlt felé, ahogy szemed
nem ízesül bõrömmé, hogy a
kifeszült tekintet takarja húsomat,
úgy indulok szembe a közelgõ
alkonyattal, s hogy végre össze-
találkozunk, a hallgatás sötét ege
fájó-csillagtalan megremeg felettünk,
s a fekete lyukak valamelyikébõl
közénk születik megint a holnap.
/H.S./
Ahogy nem hallod a fák lélegzetét,
ahogy nem látod a távozó idõ hátát
kopogó cipõn befordulni az utca-
sarkon a múlt felé, ahogy szemed
nem ízesül bõrömmé, hogy a
kifeszült tekintet takarja húsomat,
úgy indulok szembe a közelgõ
alkonyattal, s hogy végre össze-
találkozunk, a hallgatás sötét ege
fájó-csillagtalan megremeg felettünk,
s a fekete lyukak valamelyikébõl
közénk születik megint a holnap.
/H.S./
