FODOR ANDRÁS - TESTED KENYERÉN
Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem,
ne legyen adományod,
ne legyen érdemem.
Legyen eleve rendelés,
a sors bocsánata,
amért a pusztulás elõl
kitérnünk nincs hova.
Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak,
te nyitottad ki értem
magányosságodat,
és nem lopás, nem önzés,
ha magam rád fonom,
bõrömön átparázslik
minden tulajdonom.
Míg ujjad fûzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg,
a hanyatló erõ is
hozzád visz közelebb.
Bár fölsebez a hajnal,
megalvadt csönd az éj,
míg testünk kettõs vérköre
forog, szoríts, ne félj.
Mit ér a léten-túli hit,
a vak remény mit ád?
Utaztunk egymás áramán,- nekünk
már nem kell más világ.
