Lélektelenül
Lehetne élni könnyedén, lepkemód,
É lni, mint lágy moha öreg fa törzsén,
L ehetne belesimulni az idõtlenségbe,
E lveszni a mindenség kéklõ tengerén.
K önnyû testtel, lélektelenül
T úljutni a taréjos, zúgó habokon,
E lengedett kézzel, csukott szemmel
L eugrani a trapézról, álmodón.
E nnyi kéne csak, lélek nélkül élni, hogy
N e zúzzon a valóság vaskesztyûs ökle,
Ü lni egy kék hegyen, s messzenézve,
L áblógatva kibékülni a világgal örökre.
/ ismeretlen szerzõ /